A hónap képei
IC1848 - Lélek-köd Részlet
Kollár István
2024 november
Vége a kistávcsöves kalandozásomnak. Örülök, hogy megvettem és nagyrészt a kitűzött cél objektumokat sikerült lefotóznom vele, annak viszont még jobban örülök, hogy végre visszatérhetek a "nagy" távcsöves képekhez. Kis fókusszal is lehet csinos kis képeket készíteni, de azért a nyomába sem érhet a jó öreg newton kukkerrel készült picssöröknek.
Triumvirátus
Tóth Gergely
2024 október
A kép középpontjában egy lenyűgöző égi jelenség látható, a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstökös, amely fényes csóváját húzza a hajnali égbolton. Az üstököstől jobbra a Teide vulkán sziluettje, balra pedig a csupán 2%-ban megvilágított Hold emelkedik a földhorizont fölé. Az üstökös, a Hold és a vulkán triumvirátusként, a természet különleges hármas szövetségeként mutatkoznak meg az égbolton. Egy hetet töltöttem La Palmán asztrofotózással, azzal a céllal, hogy napkelte előtt megörökítsem ezt az üstököst. Elég nagy kihívás volt minden nap hajnali 4:30-kor felkelni, és felvezetni a Caldera de Taburiente-hez a kanyargós utakon, miközben jeges szél süvített körülöttem. De végül úgy hiszem, megérte.
Égi Buborék
Tóth Bence
2024 szeptember
Sok szép emlék fog eszembe jutni erről a képről, a nyersek nagyjából fele két asztrofotós találkozón készült, Törökkoppányon és Ágasváron. Utóbbira először vittem a 2 nagyobbik gyermekemet egy 4 napos sátorozásra, amit azóta is sokszor emlegetünk :) A kis rendszerrel (200/800, EQ6, 294MM) 1 éjszakányi OIII nyerset készítettem TK-n ahová levittem mindkét távcsövet, a többi a "szokásos" 250/1000 Newtonnal készült.
Elefántormány-köd (IC 1396) - Rainbow SHO
Papp Bence
2024 augusztus
Röviden az objektumról: Az IC 1396 a nyári égbolt egyik sürün fotózott objektuma. A Cepheus csillagképben található. Emissziós nebula, ~2400 fényév távolságra van a Földtöl és ~80 fényév az átméröje. Csillagkeletkezési hely. SHO (Hubble-paletta) hamisszínes technikával készült, Magyarország egyik legsötétebb ege alól. A 17 órányi (F/3) válogatott alapanyag 4 éjszaka alatt gyült össze. Szerencsére volt pár derült éjszakánk a 2024-es törökkoppányi észlelöhéten, így ezen az ikonikus eseményen fejezhettem be a képet. (2024.07.07-2024.07.31) Szerintetek mennyire müködik a kivágott verzió? Nekem valahogy jobban tetszik..
Abell 1656 galaxishalmaz, avagy Hubble Deep Field érzés 12.3 milliárd fényév mélységben!
Misi Róbert
2024 június
Amikor legelőször megláttam a Hubble űrteleszkóp "Deep Field" mélyűr fotóját, nagyon elgondolkodtató volt számomra, hogy mennyire távolra tud visszatekinteni az emberiség időben és térben a világegyetemben és milyen apró homokszem a Földünk, a Naprendszerünk, de akár a Galaxisunk ebben a végtelen sivatagban amit Univerzumnak hívunk...folytatás kommentben!
AR3664 UV-ban - minden eddiginél nagyobb felbontás, de nem véletlenül
Dr. Francsics László
2024 május
UV szűrős kép, így az összes eddiginél nagyobb a felbontása. (Talán minden amatőr napfotóénál is) Az eredményt a Violet mirror, és a newton elrendezés (only mirror system) tette lehetővé, ami kifejezetten örömteli élmény a számomra.
Baily’s Beads
Tóth Gergely
2024 április
Teljes napfogyatkozáskor másodpercekkel azelőtt (illetve azután), hogy a Hold 100%-ban eltakarná a Napot, a Hold domborzata lehetővé teszi, hogy néhány helyen a napfény sugarai átsuhanjanak. Az elnevezés Francis Baily-hez kötődik, aki 1836-ban magyarázta meg a jelenséget.
A Teremtés Oszlopai
Tóth Bence
2024 március
A Lófej-köd mellett talán az M16 az a másik objektum, ami minden asztrofotózással valamilyen módon kapcsolatba kerülő ember szívében különleges helyet foglal el... Nem volt kérdés hogy felkerül a namíbiai expedíció fotós témái közé, enélkül nem lehet hazajönni a déli féltekéről :) Szokás szerint eléggé megvágtam a képet, ez nagyjából a látómező 15%-a
EMBERISÉG
Schmall Rafael
2024 február
Napok óta vártam erre az ISS tranzitra. Látszó átmérőjét tekintve nem tökéletes, mert az ISS kb 750km-re volt, azaz 38"-os volt a látszó átmérője. Ideális helyzetben Magyarországról kb. 61" környékén van a maximum.
Az Orion csillagkép
Kiss Péter
2024 január
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne a teljes Orion csillagképet lefotózni, és 2022 januárjában sikerült összehozni a 4 paneles mozaikot a Samyang 135mm-es obival. A feldolgozás kicsit elhúzódott, elsősorban a rendkívül sűrű csillagmező miatt. Miután a nyersek RGB-ben lettek rögzítve nem pedig keskenysávban, a csillagmező teljes spektrumban tündökölt, ezért a háttér kiemelése eléggé problémás volt. Az áttörést a Starnet2 hozta. Ezzel a programmal sikerült a csillagokat nagyon szépen eltávolítani a képről, így lehetőség nyílt a háttér és a csillagok külön kezelésére. A Starnet2 tényleg megdöbbentően jó munkát végzett! A kép nem teljesen hiteles, hiszen a csillagmezőt valamivel helyettesíteni kellett, és a csillagok nem olyan mértékben lettek felgörbézve mint a háttér. Feltöltöttem a csillag nélküli verziót is, mert én szeretek bóklászni ezen a képen is.
Tűzmadár
Tóth Bence
2023 december
A namíbiai expedíció számomra egyik nagyon várt témája az Eta Carinae ködössége volt. Ikonikus déli eges téma, igaz a láthatósága nem a legjobb júniusban, de legalább az éjszaka elején volt fotózható, amikor konzisztensen viszonylag jobb nyugodtsággal lehetett számolni. Hogy ne csak egy sokadik Carina fotó legyen, egy kicsit más oldalról közelítettem hozzá.
Gyűrűs napfogyatkozás - 2023. október 14.
Tóth Gergely
2023 november
Az első próbálkozásom napfogyatkozás megörökítésére. Mexikóban élő bátyám esküvője nem véletlenül lett erre a napra és helyszínre tervezve, szerencsére a felhők sem szóltak közbe, és zavartalanul élvezhettük ezt az égi csodát.
Ködös hegycsúcsok
Tóth Bence
2023 október
Október hónap asztrofotóján a Pelikán-köd látható, nagyfelbontású felvételen. A nyersek egy része Ágasváron, a többi itthon készült.
A varázslatos Nishimura-üstökös
Majzik Lionel
2023 szeptember
A C/2023 P1 (Nishimura)-üstököst ábrázoló utolsó hajnali felvételemet a tápiószentmártoni lápvidék mellől készítettem. Szerencsére az elmúlt hajnalok során volt lehetőségem követnem a napközelségébe tartó kométa dinamikus változásait. Néhány nap alatt több mint négy fokos csóvát növesztett, viszont ezzel párhuzamosan egyre kedvezőtlenebb megfigyelési körülmények adódtak. A fárasztó hajnali sorozatot, végül ezzel az asztrotájképpel zártam le. Kíváncsian várom, hogy az esti égbolton sikerül-e még valamit lencsevégre kapni. Bármi is lesz, az már csak hab lenne a tortán.
Csúcsok
Papp András
2023 augusztus
Egy rendkívül kifinomult Izlandi sarkifény fotó 2023 augusztus hónap asztrofotója Papp Andrástól
Messier 106
Feltóti Péter
2023 július
A Messier 106 galaxis a kora tavasz egyik legizgalmasabb galaxisa, én kb mindig úgy tekintettem rá, mint egy-egy aktuális rendszer összeállta utáni nagy teszt, vagy inkább vizsga. Fotóztam F5-ös rendszerrel, még kezdő koromban, aztán az F4-es távcsövemmel és a Canon EOS 600D-vel, majd az ASI183-al és most az ASI2600-al is.
Gigászok harca II.
Balási Álmos
2023 június
A korábbi felvételem erről az eseményről csupán egy expós változat volt. Akkor az esemény mihamarabbi dokumentálása volt a célom. Most egy kétpaneles mozaikfotón mutatom meg ezt a ritka szép napkitörést, egy sokkal részletesebb kidolgozásban. Nagyon nehéz volt a panelek megfelelő kiválasztása és illesztése, mivel az egész nagyon gyorsan változott. Szerencsémre több panelt is sikerült rögzítenem így sikerült kiválasztani a legjobban összeillőket. Olyan nagy volt a napkitörés, hogy nem fért el a kamera viszonylag nagy szenzorának látómezejébe. A kitörés mérete kb. a Föld átmérőjének 15-16 szorosa. (Megjegyzés: nem használtam AI technológiát a kidolgozás során.)
Felnyíló lightbridge az AR3297-ben
Dr. Francsics László
2023 május
Hónap asztrofotója, 2023. május - Felnyíló lightbridge az AR3297-ben. A múltkori alkalommal találtam egy még jobb sorozatot, amit feldolgozva a Napfotós életem legrészletesebb felvételét kaptam, éppen a múltkori felbomló fény-ívről, melyről kiderült, hogy előtte még egy összefüggő, umbrát kettéválasztó gátat alkotott. Nincs AI, nincs Denoise, nincs zajszűrés, csak 3 lépés életlen maszk PS-ben.
Sh2 155
Tóth Bence
2023 április
Egy 2021-es anyag újrafeldolgozásaként született ez a Sh2-155, vagyis Barlang-köd kép. Más ok miatt szedtem elő ezeket a régi nyerseket, de igazából a régebbi feldolgozással nem voltam elégedett, úgyhogy másfél évvel több tapasztalattal kíváncsi voltam mit tudok kihozni belőle. Azért érezhetően nem azt hozza a nyers mint a 25 centis a 3 nanos szűrőkkel, de az eredetileg publikált változathoz képest szerintem sikerült többet kihozni a nyersanyagból.
M42 - a porfelhős Orion és a misztikus lyuk az égen, az NGC1999
Balási Álmos
2023 március
A jól ismert és mindenki által sokat fényképezett Orion-köd (M42 vagy NGC 1976) egy diffúz köd a Tejútrendszerben, az Orion-övtől délre, az Orion csillagképben. Ez az egyik legfényesebb ködösség mely szabad szemmel is látható az éjszakai égbolton. A kép bal oldalán található az NGC 1999, amely egy porral teli fényes köd, egy hatalmas üres lyukkal. Ennek közelében található a HH 1/2, az első felismert Herbig-Haro objektum. A fotó egy kétpaneles mozaik.
A C/2022 E3 (ZTF) és a Mars
Majzik Lionel
2023 február
2023. február 11-én magyar idő szerint a déli órákban került látszólag legközelebb egymáshoz a vörös bolygó és a még mindig lenyűgöző látványt nyújtó C/2022 E3 (ZTF)-üstökös. A távészlelés nyújtotta lehetőséget kihasználva, egy fokon belül sikerült megörökítenem a két égitestet. Gondolnátok, hogy egy fél óra alatt milyen látványosan elmozdul a Mars? Életemben nem bolygóztam komolyabban, így "mélyeges" szemmel meglepő volt tapasztalni a bolygók gyorsaságát is.
Fenyvesek a zenitban
Kecskés Bertalan
2023 január
Januári hónap asztrofotója: Egy különleges hangulatú asztrotájkép a csillago ég elfordulásával.
Bok globulák az IC1848-ban
Tóth Bence
2022 december
Az Embrio-köd egy teljesen új nézőpontból: Nálam is terítékre került az IC1848, a nyersek egy része itthonról készült, másik részük egy kalandos belecskai kitelepülésen. A központi régiót fotóztam már régebben, most egy másik részletet választottam és próbáltam kicsit más arcát megmutatni ennek a szép és méltán népszerű objektumnak.
Sejtelmes Napfogyatkozás
Schmall Rafael
2022 november
A 2022. október 25-i részleges napfogyatkozás hazánkból, a felhős égen megörökítve. Az igazi cél egy ilyen sejtelmes, koszorús kép megalkotása volt, tudván, hogy elég rossz időjárás lesz ezen a napon. A nap fénye elhajlik, ahogy a középszintű felhőkön át jön és ez okozza az úgynevezett Napkoroszú jelenségét. Másfajta felhőkön a nap fénye szóródik pld. Legjobbak a középszintű, ún. altocumulus felhők. Most ezt a lehetőséget dobta a gép napfogyatkozáskor.
Jupiter és Io
Dr. Francsics László
2022 október
A Sülysápi Félméteres Közösségi Asztrográf első bolygófotója Tóth Gábor és Francsics László közreműködésével
Rozetta keskenysávban
Feltóti Péter
2022 szeptember
A Rozetta-köd keskenysávban Feltóti Péter felvételén. A szeptemberi hónap asztrofotója.
Színkavalkád a Cepheusban
Tóth Bence
2022 augusztus
A képen az Sh2-132 ködösség egy részlete látható. A középső fényes HII régiót a középpont környékén található BD+55◦2722 O színképtípusú óriáscsillag, valamint a WR153ab Wolf-Rayet csillag gerjeszti. A WR153ab-t körülvevő gyűrűs szerkezetű molekulafelhőben már megfigyelhető a gravitációs összeomlás következtében kialakulófélben lévő fiatal csillaghalmaz. Amolyan bemelegítése volt ez kép a nagyobbik rendszeremnek (250/1000 + EQ8), amivel lassacskán elkészülök végre... sajnos a nyugodtság nem volt a legjobb ezeken az éjszakákon, úgyhogy úgy érzem van még tartalék a rendszerben. Egy éjszakányi OIII anyag készült a 20 centissel a MAFE észlelőhétvégén Törökkoppányból, a többi a 25 centissel otthonról.
Tűzvirágok - AR13055 bipoláris napfoltcsoport
Dr. Francsics László
2022 július
A jelenlegi a napciklusban most jelent meg először ilyen méretű, és tiszta szerkezetű bipoláris napfoltcsoport, mint az AR13055-ös. Az AR13055 érdekessége, hogy a szemünk előtt alakult ki, és nem a peremen fordult be. Én pedig félretéve a Solar Continuum szűrőmet (540 nm), egy Edmund Optics 394 nm (fwhm: 10nm) szűrővel kezdtem kísérletezni, és a rossz nyugodtság ellenére soha nem látott felbontást és kontrasztot értem el. Ezzel ismét egy nagy terv valósult meg, ugyanis az eredeti cél a granuláció finomszerkezete mellett itt már megfigyelhetőek az amatőrcsillagászat határán (vagy azon túl, vagy eddig túl, de most már belül) észlelhető, úgynevezett intergranuláris jelenségek, másnéven filigree-k, melyek a granulációs cellák között feltörő mágneses tér hatására képződnek a "völgyekben". Ezek az apró világító struktúrák pontszerű, vagy apró kukacokra emlékeztető, láncszerű, hol egyenes, másutt görbe és cikkcakkos elnyúlt formákat öltenek. Ennek megörökítése nagy álom volt.
Messier 13
Majzik Lionel
2022 június
2021 nyarán az újonnan beszerzett kamerám első komolyabb megmérettetésének a Messier 13 gömbhalmazt választottam. A feldolgozás során 2x-es drizzle-t használtam, melynek köszönhetően a 400 mm-es fókusztávolság ellenére, sikerült merészebben is megvágnom a képet.
A Leo mélyén
Tóth Bence
2022 május
A Leo mélyén bújik meg az Abell 1367 galaxishalmaz. Egy olyan képet szerettem volna készíteni, ahol az egész látómezőt galaxisok töltik ki, igazi "mélyűr" hangulatot, vizuális hatást szerettem volna elérni. Hogy ez sikerült-e vagy nem az más kérdés :) A Leo-halmazt választottam végül témának, mert jól passzol a látómezőhöz, másrészt meg jóformán sehol nem találtam igazán jó képet erről a méltatlanul alulfotózott halmazról. Nem olyan látványos persze mint mondjuk egy jól kifotózott csillagköd, de azért talán érdemes kicsit bolyongani rajta :)
Napbogáncsok
Dr. Francsics László
2022 április
Napfoltok az újra aktív Napon. A 2976 és 2975 jelű napfoltok láthatóak új távcsövemmel, várakozásnak megfelelők felbontásban. Elvégre 30 centméternek van felbontása, ha a légkör engedni. És most engedte. Ez a minőség kb a 80%-a lehet a felbontásnak, de már így is elég attraktív az eredmény.
Szív-köd IC1805
Feltóti Péter
2022 március
Elkészítettem a magam fotóját a nagy őszi klasszikus IC1805-ről, a szív-ködről. Két kompozíció készült, egy teljes és egy vágott látómező. Mindkettőt feltöltöttem, egyelőre nem tudom, hogy melyik a jobb.
Bullialdus, ahogy átcsap rajta a Tycho törmeléke - 5 szűrővel-2
Dr. Francsics László
2022 február
A Bullialdus egy teljesen érdektelen kráter a Holdon - első pillantásra. Második pillantásra éppen a Tycho-kráterből kicsapódott legmarkánsabb törmeléksáv alá esik, és ha színesben fotózzuk, akkor feltűnő kékes színe, és még feltűnőbb sárga központi csúcsa van. A kép I-R-G-B-U szűrőkkel készült 800 nm-től 320 nm-ig.
A C/2021 A1 (Leonard)-üstökös 2021. december 27-én
Majzik Lionel
2022 január
A 2021. december 25-én készült csóvaleszakadást is bemutató képem egyfajta főpróbája volt annak a negyedórányi távcsőidőnek, melyet még közvetlenül a 2021. december 20-i kitörés után sikerült foglalnom a Skygems Remote Observatories 200 mm-es namíbiai műszerén. Minden előjel azt mutatta, hogy sikerülhet végre elégséges anyagot gyűjteni egy kompromisszumok nélküli felvételhez, amikor is a több napja derült namíbiai égbolt a távcsőidőm kezdetén fátyolfelhőssé vált...
C/2021 A1 (Leonard)
Kiss Péter
2021 december
Az első kép a saját építésű 250/1000-es Newton távcsövemmel. A tegnap estét alapvetően tesztelésre szántam, de azért felkészültem az üstökösből, mert tudtam, hogy hajnali négy és fél hat között lesz szabad távcsőidő, ráadásul jó ég alatt. Sajnos a fátylak jöttek mentek, de azért a képfeldolgozás nem volt vészes. Fontos tanulság, hogy az 1 perces expó is sok, látszik a nyerseken a kométa elmozdulása, fél perc jobb lett volna. Bár semmilyen látványos DSO nincs a látómezőben, rengeteg apró háttérgalaxis tűnik fel a képen. Majzik Lionelnek köszönöm az inspirációt azzal, hogy kitette az üstökös láthatóságát!
Gamma Cas és barátai
Tóth Bence
2021 november
Viszonylag régen publikáltam LRGB képet, jó volt ismét ilyet feldolgozni :) Nagyon szeretem ezt a részt ahogy a reflexiós és emissziós ködök keverednek, a Gamma Cas pedig ural mindent... A régebbi kamerámmal nem lett volna értelme ezt a témát fotózni, viszont a váltás után már adta magát hogy ha jön a szezonja sorra kerül végre.
LDN 1355 - A Segítő kéz-köd
Schmall Rafael
2021 október
A hónap asztrofotója, LDN 1355 - Segítő -kéz köd Schmall Rafael távcsövéből.
Selyemgubó-köd - IC5146
Feltóti Péter
2021 szeptember
A Selyemgubó-köd viszonylag gyakran fotózott objektum, azonban mostanában ritkán szerepel a fotózott célpontok között. Ennek talán az egyik oka az, hogy a fényes, izgalmasabb részletekkel kecsegtető "gubó" viszonylag kicsi az elterjedtebb távcsövek látómezejében, a halvány porködök kidolgozásához pedig extrém sok időt kell fordítani a nyersek begyűjtésére.
Csapdába csalva
Majzik Lionel
2021 augusztus
Hiába volt erős a keresztespók hálója, így sem sikerült elkapnia az égi kísérőnket (még szerencse, mert eléggé kellemetlen lett volna)! Számomra viszont lehetőség volt megörökíteni egy igazán különleges látványt! A Hold és a környezet egy képen való bemutatásához elengedhetetlen volt rövidebb és hosszabb expozíciós idővel készült képeket összemaszkolnom.
Az Antares és környezete
Kiss Péter
2021 július
Az Antares régió, Kék Lófej-köd, és számtalan látványos objektum melyek nevét se tudom, mind ott van a Samyang látómezőjében, csak egy a bökkenő, hogy Magyarországról szinte lehetetlen megörökíteni őket, hiszen csak rövid ideig, és túlságosan közel látszódnak a horizonthoz. Én is szeretem feszegetni a határokat, és ennek a képnek a készítésekor arra voltam kíváncsi, hogy milyen alacsonyan lehet fotózni a fenti észlelőrétről Törökkoppányon. Az Antares kb. 16°-on delel. Épp hogy a kompozícióba nem takarnak be a faágak, már indítani kellett az expókat. Az első képek láttán felmerült a kérdés, hogy miért vesztegetem az időmet. Aztán ahogy egyre magasabbra kúszott a célpont, egyre tisztábbak lettek a képek, fél óra után már derengtek a kék reflexiós ködök.
Androméda közelítés
Feltóti Péter
2021 június
Az Androméda-galaxis, más néven Messier 31 (M31) a Tejút-galaxist is magában foglaló Lokális csoport legnagyobb tagja. Messziről nézve a két csillagváros évmilliárdos keringőjét látnánk, hisz e két kozmikus test egymással gravitációs kapcsolatban áll, sőt a Triangulum-galaxis (33) is részt vesz ebben a játékban, pár milliárd év múlva a három spirál galaxis és megannyi kísérő galaxis egy hatalmas óriássá olvad össze. De ez még odébb van, valószínűleg ezt a közelséget a Földről ember már nem is fogja látni. Azonban most is kivételezett helyzetben vagyunk, hisz az északi féltekéről kiváló rálátásunk nyílik az Androméda-ködként is ismert látványos mélyég objektumra. Nem csoda hát, hogy minden amatőr csillagász és asztrofotós pályafutásának korai szakaszában is hamar távcsővégre kapja. Izgalmas részletek és jellegzetes formák mutatkoznak meg már egész kis nagyítás mellett is, tapasztalt égnézők jobb körülmények között akár szabad szemmel is megpillanthatják a legfényesebb, ködösségként megjelenő részét.
HOLD - színes, minerál képfeldolgozásban
Dobrovodský Tamás
2021 május
Újragondoltam a Hold-kompozit képemet és újbol feldolgoztam. A rengeteg képnek, a Nikon Z6 full-frame fantasztikus szenzorának és az apokromatikus távcsönek köszönhetöen hihetetlenül részletgazdag képet kaptam, amiböl a színeket is részletesen kitudtam hozni. Ezek a színek árulkodnak a Holdnak, Földünk kísérőjének közetösszetételéről. Ugyanis a Hold szabad szemmel szürke, de az érzékeny digitális detektorok finom színi különbségeket tudnak észrevenni rajta, amit felerősítve meg tudunk jeleníteni.
M63
Kiss Péter
2021 április
A Messier 63 galaxis fotóm az a kép amire két tavasz és egy év feldolgozás kellett. Ez volt az első olyan képem, ahol a galaxis magja jóval fényesebb mint a háttér és nem tudtam igazán szépen megoldani, hogy mindkettő jól nézzen ki. Na de mire jók a barátok? A holtponton Feltóti Peti lendített át, aki elmondta, hogyan szokta megoldani ezt a problémát és végül némi játszadozással sikerült kikísérletezni a saját módszeremet. Ezúton is köszi! A Messier 63 számomra az egyik legtetszetősebb galaxis, bár ezzel a felállással nem könyököl ki a látómezőből, de legalább van mit nézni a háttérben.
Rozetta köd
Feltóti Péter
2021 március
A Rozetta köd már régóta az egyik kedvenc objektumom. Ez az egyik legemblematikusabb formájú téli mélyég objektum, számtalan ismert történeti asztrofotón szerepel, például a régi Delta tudományos ismeretterjesztő műsor főcímében is. Korábban már készítettem róla egy hagyományosnak tekinthető fotót DSLR-rel, épp ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy mit lehet kezdeni vele keskenysávú szűrőkkel. Konkrét tervem nem volt, csak azt tudtam, hogy nem egy újabb "hagyományos" Rozetta fotót szeretnék készíteni. A nyugodtság nem volt jó, sőt, ezért a részletessége elmarad a várakozásaimtól, de a kellő integrációs idő lehetővé tette, hogy sokat kísérletezzek a fényekkel és a kép dinamikájával. A csillagokat sem tudtam kompromisszum mentesen kicsinyíteni, de ezt muszáj volt bevállalnom, hogy elérjem azt a vizuális hatást, amire azt tudom mondani, hogy más, mint eddig, de még talán hihető.
Éta Carinae
Majzik Lionel
2021 február
2021. január végén és február elején gyűjtöttem egy képre elegendő chilei robottávcsöves anyagot. Az Éta Carinae csillag és környezete érdekes és gyorsan fotózható területnek bizonyult, ezért egy más koncepcióval, de újra felkerestem ezt a területet. A megszokottól eltérő színvilágot a hagyományos és keseknysávos anyag egybegyúrásával kaptam, amit igyekeztem a szemnek tetsző természetes megjelenéssel prezentálni.
Cederblad 214 (NGC7822) - SHO
Tóth Bence
2021 január
Már régóta szerettem volna lefotózni a jellegzetes Cederblad 214 katalógusszámú területet, mert keskenysávban nagyon érdekesnek ígérkezett. Már-már lemondtam róla ebben a szezonban, de kora-esténként még pár óráig most is elég magasan volt, úgyhogy 5 éjszaka alatt, mikor éppen volt kis szünet a felhőtakarók között, csak összejött szükséges 26 órányi expozíció. A nyersek egy része sajnos nem túl jó ég alól készült, de azért szépen kezdtek előjönni a globulák, csillagkeletkezési régiók. A sötétködös részek külön odafigyelést igényeltek, sok szép részlet és átmenet bújik meg itt amit meg lehet mutatni.
Sh2-132 Oroszlán a Cepheus közelében...
Bagi László
2020 december
A Sh2-132 katalógusszámú, rendkívül alacsony felületi fényességű emissziós ködösséget igyekezetem, a lehető legrészletesebben megörökíteni. 21 órát exponáltam rá összesen. A fotó elkészítéséhez keskeny sávú szűrőket használtam. A ködösség a fotón intenzíven jön, de ennek ellenére a nyers fotókon nagyon halványan mutatták magukat a részletek.
Fátyol köd
Feltóti Péter
2020 november
Idén nyáron elköteleztem magam amellett, hogy a nyári égbolt egyik legkedveltebb objektumát, a Fátyol köd nevű szupernóva maradványt a lehető leglátványosabban örökítsem meg. Ennek kulcsa pedig az volt, hogy a viszonylag nagy kiterjedésű objektumot nagy felbontású panelek mozaikjából rakom össze. A képen látható eredmény 6 képkockából került kivágásra. (Feltóti Péter)
A Mars láthatósága 2020
Kereszty Zsolt
2020 október
A Marsról készült sorozat a győri Corona Borealis Csillagvizsgálóban készült 2020. április 04 és 2020. október 08. között. A bolygó átmérője az eltelt fél év alatt 6,5"-ről 22,6"-re nőtt. Az egyes éjszakákon a seeing rendkívül változó volt a 3/10-től egészen a 7-8/10-ig, a képek egységes normalizálása volt elsősorban a feladat. Régóta terveztem a egy kellő magasságon lévő Mars oppozíciót és láthatóságot megörökíteni, ennek első fele most itt látható. A hajnali és alkonyati bolygóperemnél az utolsó képen a talajmenti (?) ködkiválás/felhőképződés jól felismerhető, csakúgy mint a látványos Olympus Mons és annak kalderája ! A sorozaton egyben jól tanulmányozható a déli félteke fogyó hósapkája. (Kereszty Zsolt)
WR 134
Csordás Péter
2020 szeptember
Wolf-Rayet 134 a Hattyúban, nem messze híres rokonától a NGC6888-tól. A struktúra hasonlóan izgalmas, csak összességében jóval halványabb. OIII szűrővel érvényesül igazán, de még a keskenysáv ellenére is valószínűleg érdemes sötét, jó égen fotózni, hogy a teljes írisz-szerű szerkezet és a diffúzabb részek is jól jöjjenek. HaO3RGB kompozit feldolgozás.
NGC7380 Varázsló-köd (SHO)
Tóth Bence
2020 augusztus
Olyan lassan gyűlnek a nyersek az Íriszhez hogy közben elkészült egy újabb keskenysávos projekt. A feldolgozás elég munkás volt a kis méret és a még keskenysávban is masszív csillagmező miatt, de remélem elfogadhatóra sikerült!
C/2020 F3 (NEOWISE)
Kiss Péter
2020 július
Nagy szerencsém volt, hogy elkészíthettem ezt a képet a NEOWISE-üstökösről. Eredetileg nem is akartam foglalkozni vele, de hétfőn úgy adódott, hogy páran lementünk Belecskára a bizonytalan időjárás ellenére, és ott szembesültem vele, hogy milyen szépen látszik. Nem hagyhattam ki! Gyors rögtönzés után már mentek is az expók, majdnem egy órányi jó minőségű nyerset sikerült összegyűjteni. A feldogozás küzdelmes volt, a nagy látómező miatt alig mozdultak el a csillagok ami végső soron csíkokat eredményezett az integrált képen. A feldolgozás nehézsége abban nyilvánult meg, hogy ezeket a csíkokat hogyan lehet úgy kezelni, hogy a végső képen ne bántsa túlzottan a szemem.
Bubble Galaxy, NGC3521
Bach Zoltán
2020 június
Egy felhívás alkalmából fordultam a számomra eddig ismeretlen NGC 3521 galaxis felé. Mivel a megszokott asztrofotós felszereléseink látómezeje számára relatív apró objektumról van szó, átgondoltam milyen egyéb lehetőségeim vannak. A CC csövemet már próbálgattam fotózásra, de az eredeti F/12 fényerő nagyon lágy képet adott vissza. Így jött a gondolat, hogy csökkentsem a fókuszt egy reduktorral, de otthon próbára csak a Newtonra optimalizált ASA 0.73 korrektorom volt. Ezt használtam, ami utólag nem volt rossz ötlet. Hozzá kell tenni, amennyit a Covid 19 elvett azzal, hogy nem lehetett kitelepülni, annyit hozzá is tett. Én olyan tiszta, átlátszó eget Vecsésről még sosem láttam mint a repülök és egyéb szennyező porok eltűnésével a vírus ideje alatt.
Messier 101
Feltóti Péter
2020 május
Az M101 galaxis közkedvelt célpontja minden asztrofotósnak a kezdőtől a legtapasztaltabbakig. Viszonylag fényes, ezért gyorsan sikerélményhez juttat, de kicsit több törődéssel egész halvány részeit is elő lehet bújtatni a háttérből. Sok lehetőséget biztosít részletes, porsávoktól szabdalt magvidéke is, valamint fényes és viszonylag kiterjedt HII régiói is. Talán ennek is köszönhető, hogy ezer arcát ismerjük, ahányan vagyunk, annyi féle képpen dolgoztuk fel M101 fotónkat. Nálam is több verzió készült, de hosszas filozófiai értekezést és Pixinsight kalibrációt követően abban maradtam magammal (és Patrikkal), hogy a realitások talaján két lábbal állva egy kissé visszafogottabb, kevésbé populáris irányban dolgozom fel a képet. Persze amikor az embernek viszonylag jó nyersanyag áll a rendelkezésére, akkor nehezen állja meg, hogy ne facsarja ki a maximumot a pixelekből, de most csak azért is egy "csendesebb" változatot véglegesítek.
Rho Ophiuchi & Antares Régió
Klamerius Adrien
2020 április
A Rho Ophiuchi régió egy színekben dúskáló terület amihez még 2018-ban gyűjtöttem az expókat Namíbiából. Sajnos rettentően sok a csillag itt (is) így harc volt megpróbálni előbújtatni minél több infót a csillagtenger közül, fehéregyensúlyt állítani még annál is problémásabb volt. Legközelebb amikor a déli félteken járok mindenképp mozaikolni fogom ezt a szép területet.
Déli krátermező fogyó holdnál
Varga János
2020 március
2020 márciusi Hónap Képe: a Hold felszínének részletét, a déli krátermezőt ábrázoló rendkívül éles felvétel.
Tejútcentrum
Schmall Rafael
2020 február
Ez egy olyan fotó Namíbiából, melynél a koncepció egy volt... Menjen a rendszer. Teljesen mindegy, hogy mi van, csak menjen és exponáljon. Igazából minden létező objektívvel fotóztam a centrumot ami nálam volt. Régebben töltöttem fel 50mm-eset, 14mm-eset, de most itt a 24mm-es APS-C aminél szeritem nem igazán haver a gépváz és az objektív. Elhúznak picit a képszélek.
IC1848
Kiss Péter
2020 január
Felbuzdulva a tavalyi Androméda mozaikon, úgy gondoltam, hogy 2019-ben is készítek a egy több paneles képet. A lélek köd adta magát, mert pont két függőleges, átlapolt téglalapból kijön (mégse háromból) viszont emeltem a tétet, mert a sűrű csillagmező miatt LRGB technikával dolgoztam. A 6 éjszaka itt is összejött 2x2 éjszaka UHC a Pilisből és 2x1 RGB Ágasvárról. Hát igen, a csillagmező rögtön kezelhetőbb lett az UHC réteg segítségével, de a csillagmező kicsinyítése ezzel együtt is nagy szívás volt. Végül is elégedett vagyok a képpel, de RGB mozaik, UHC mozaik, LRGB technika, kellett klikkelgetni rendesen a gép előtt! Mikor végeztem a munka könyvtár mérete 310 Gb volt!