Észlelőrét
A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája
Triangulum 300
Bizonyára mindannyian tudjátok, hogy egy kb 2 éves időszak után az Egyesület sikeresen elnyert egy LEADER pályázatot, aminek keretében 4 darab 300/1200-as Lacerta Newton Astrográfot és 4 darab SW EQ8-as mechanikát sikerült beszerezni (meg egy 40 centis dobsont). Ezek a műszerek egy ideje már megérkeztek a törökkoppányi telephelyre, volt róla cikk is, távcső avató buli is volt, de nem volt ennyi a történet. Mivel ezeket a műszereket high-end fotós célokra szeretnénk használni, illetve szeretnénk, ha használná az egyesület tagsága, így egy jó ideje már Tóth Bencével és Kecskés Bercivel teszteljük őket. Sok-sok finomhangolást, tuningolást elvégeztünk már a műszereken, és kezdjük kiismerni a lelkivilágukat (mechanika vezérlés, holtjáték, jusztírozás, adatátvitel, szoruló főtükör, fókuszmotor, párasapka probléma ... stb), gyűlik a tapasztalat, és a lista arról, hogy mit és hogyan kell beállítani, kicserélni, átalakítani, hogy tényleg mindenki megelégedésére szolgáljon majd az évek során az eszköz park. Na de hát el lehet képzelni azt, hogy ezt a melót ne objektumon végezzük? :) Ugye, hogy nem. Ősszel a 300-as távcsövekkel és Bence 250-esével kiegészülve két 2600MM, egy 294MM és egy 294MC segítségével összegyűlt 115 óra nyersanyag, amit most szépen elkezdünk összedolgozni, hogy kiderüljön, mire is képes 4 darab 30 centis :) A feltöltött verzió a 294-es látómező kb fele, 11 óra Lumi, 32 óra RGB, 30 óra H alpha és 15 óra OIII kombója. További verziók hamarosan következnek, és lassan majd a MAFELHŐ-ben is elérhetőek lesznek a nyers stack-ek.
Készítette
Feltóti Péter, Tóth Bence, Kecskés Bertalan
Optika
300/1200
Kamera
ZWO ASI2600MM, ZWO ASI294MM, ZWO ASI294MC
Mechanika
Skywatcher EQ8
Helyszín
Törökkoppány
Dátum
2024-12-26
Expozíciós adatok
11 óra Lumi, 32 óra RGB, 30 óra H-alpha, 15 óra OIII
Hozzászólások
Hu, en csak gratulálni tudok a kephez is, a tavcsoveken végzett munkatokhoz is!!
Köszönjük szépen Peti, én is ezt remélem :)
Bennem is felmerült ez a planetáris dolog, van egy két olyan maszat a teljes látómezőben (ezen kívül is), ami inkább hasonlít egy közeli planetárisra. Köszi az infót, jó tudni ezeket, tőled mindig lehet ilyen kis extra finomságokra számítani :)
Eszméletlen jó lett, gratulálok! Remélem, sok hasonlóan szép kép születik még a távcsövekkel.
Egy érdekesség a kép kapcsán: jobbra lent a buborék a fényes csillag alatt, ami kicsit elüt a többi csillagkeletkezési területtől, valószínűleg egy előtér planetáris-köd: PNG 133.7-31.4 (Maa 2). Amatőr felfedezés.
Köszönöm a többiek nevében is :) Laci, jogos az észrevétel, javítottam a hibát :)
Az én dicséretem egy számonkérés :-D
Miért nem tetted fel 2X ekkora méretben? Kinagyítva is baromi jó, sokkal jobban látszódnak a pici részletek, jobban lehet barangolni, és minősége simán elbírja.
Szenzációs kép.
Azta mindenit! Nagyon látványos kép lett! Gratulálok az összefogáshoz és a projekthez!
Ez nagyon ütős lett! Így még nem láttam ezt az objektumot.. Gratulálok hozzá.