Tagság

 Kiss Péter

Kiss Péter

Kiss Péter (1981) fizikusként végzett (PhD) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Jelenleg programozóként dolgozik. Pici gyermekkora óta érdeklődik a csillagászat iránt. Első távcsöves csillagászati rajza 1989-ben született, első nyomtatásban megjelent mély-ég rajza 1995-ben. Fő érdeklődési területe a mély-ég objektumok vizuális megfigyelése és rajzolása. Emellett alkalmanként fényképezőgépet ragad, és az éjszakai égbolt felé fordítja.

2004-ben kezdett el lelkesebben fényképezni - diára földi témákat. A csillagászati képfeldolgozás alapjaival még az egyetemen ismerkedett meg. Nem célja élvonalbeli asztrofotók készítése, inkább puszta kikapcsolódás, és a hangulat megragadása. Asztrotájképei, objektíves csillagászati felvételei néhány alkalommal nyomtatásban is megjelentek.

Weboldal: deepeye.hu

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Bodó Zalán

Wieszt Henrik Benedek

Lengyelné Mizsák Erzsébet

Varga Mihály

Vincze Gábor

Kollár István

Anda Dávid

Molnár István

Dr. Kovács Sándor

Dobrovodský Tamás

Kardos Zsolt

Szabó Dávid

Koltai Gábor

Mester Tamás

Kádašy Endre

Dr. Mayer Martin János

Panyik Lénárd

Szubotin Zorán

Simon-Zsók Anett

Tepliczky István

Mag István

Buczi Zoltán

Tőkés Bertalan

Török Zoltán

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Elnökségi- és alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról