Tagság

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

Éder Iván (1979) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ütőhangszer szakon szerzett diplomát. A zene mellett a csillagászat is már gyermekkora óta az érdeklődésének középpontjában állt. A csillagászattal 1994-ben kezdett mélyebben foglalkozni. Első csillagászati felvételét 1997-ben a Hale-Bopp üstökösről készítette. 2000-től saját távcsővel még filmre, 2006-tól már digitális fényképezőgéppel készítette a felvételeit, 2013 óta használ speciális csillagászati CCD kamerát. Távcsöveit saját maga tervezte és építette.

Munkáját a hazai és nemzetközi asztrofotós közösség régóta figyelemmel kíséri. Számos alkalommal tartott előadást hazai és nemzetközi konferenciákon, számos nemzetközi pályázat/verseny nyertese/díjazottja, számos hazai és nemzetközi nyomtatott, ill. internetes sajtóban jelent meg képe, interjúja.

Weboldal: astroeder.com

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Kónya Zsolt

Dr Bodnár Zsolt

Jámbor Tamás László

Hoszáng Péter

Jelinek Gábor

Dr Zsarnóczay Attila

Nagy Nándor

dr. Szilassy László

Cserna Antal

Pinczés Sándor

Rigóné Kreitl Erika

Dezső Attila

Kozma-Bognár Tamás

Benei Balázs

Szebenyi Géza

Molnár Gergely

Balázs Gábor

Altmann Tibor

Tepliczky István

Kázmér Tibor

Komka Péter

Huszáros Márk

Koltai Gábor

dr. Simon János

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Balási  Álmos

Balási Álmos

Elnökségi tag

 Kecskés Bertalan

Kecskés Bertalan

Elnökségi tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Alapító tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról