Tagság

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

Bagi László (1976) Sales manager. Gazdasági mérnök diplomáját 1999-ben szerezte Szegeden. Jelenleg egy Magyar-Lengyel kereskedelmi Kft-nél dolgozik Dunaharasztiban, építőipari divízióban.

A csillagászattal 2008-ban kezdett el foglalkozni. Kezdetben vizuális észlelőként ismerkedett meg a csillagászat alapjaival. Asztrofotózással 2013 óta foglalkozik. 2014-ben a saját távcsövének, és műszerparkjának megépítését követően, fordult az asztrofotózás felé. Mélyeges asztrofotósként a távoli galaxisok, és halvány ködösségek megörökítésére specializálódott. Az ismert technikák közül, felvételeit DSLR és CCD kamerák segítségével készíti. Asztrofotói rendszeresen szerepelnek a hazai, és a nemzetközi nyomtatott sajtóban, és internetes portálokon, mint a Földgömb magazin, National Geographic Online. Elsődleges céljai között szerepel az amatőrcsillagászat és az asztrofotózás népszerűsítése. Rendszeresen szervez, és fotóival résztvesz kiállításokon, bemutatókon, ahol az érdeklődők személyesen is betekintést nyerhetnek az asztrofotózás és csillagászat világába.

Fontosabb elismerései:

  • 2017, NASA APOD, M101 Szélkerék Galaxis  (május 20.)
  • 2017, NASA APOD, NGC891 (november 2.)
  • 2017, European Astronomy Picture of the Day, NGC 1333 (február 08.)
  • 2014/11 National Geographic, Hónap asztrofotója, M45
  • 2016/7 National Geographic, Hónap asztrofotója, M27 Súlyzó-köd
  • 2016/8 Földgömb magazin, Pillantás az égre,  Írisz-köd
  • 2017/3, Meteor magazin, Hónap fotója, A VDB141 Szellem-köd
  • 2017/10 Meteor magazin, Hónap fotója,  NGC 7129-Égi rózsa

Kiállításai:

  • 2014, Jótékonysági asztrofotós kiállítás, Szigethalom
  • 2015, Asztrofotós kiállítás, Zselici Csillagpark
  • 2015, A mélyég csodái, Martfű
  • 2015, Asztrofotós kiállítás, Csongrád
  • 2015, A fény éve, Földrajzi múzeum, Tiszazug
  • 2016, Varázslatos univerzum, Szarvas
  • 2017, Múlt és jelen az asztrofotózásban, Polaris, Budapest2017, A mélyég csodái, Kunszentmárton
  • 2017, A mélyég csodái, Nagyszénás
  • 2017, Múlt és jelen asztrofotói, közös kiállítás a GAO-MKK-val, Tiszaföldvár

Weboldal: www.bagil.hu

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Kardos Zsolt

Gáspár Zsolt

Dr. Kiss Emil

Kiss Gábor

Mester Tamás

Szűcs Mátyás

Balázs Rolland

Herkules Hadhazi Csaba

Dr. Simon Tibor

Kónya Zsolt

Török Zoltán

Cserna Antal

Gyüre Péter

Csukovics Tibor

Tepliczky István

Gyenes Imre

Kajfis Tamás

Dr Csizmadia Szilárd

Kiss Péter

dr. Varga Balázs

Szalatnyai István

Dr. Kurucz Péter

Pósán Tibor

Dezső Attila

Tisztségviselők és Alapító tagok

 Francsics László

Francsics László

Elnök és alapító tag

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Alelnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Elnökségi tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról