Észlelőrét

A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája

Tűzmadár az égi tengeren

A hónap képe döntős: 2024. október

Az utolsó pár hónapban kerestem a fotózásra való témakat, de valahogy nem jött semmi jó ötlet. A előző fotóm a Barnard 150 inkább egy ilyen opció volt, hogy valamit fotózzak - és ez nem jó, és ez a feldolgozásomon is látszódott - nem volt bennem az a vágy, az a fellángolás, ami motivált volna, hogy maximálisan odategyem magam. Viszont 2 hete valami történt. Kiderült az ég és a nagy ezres Lacertát vettem elő, viszont megint nem volt tervem, hogy mit fotózzak… A Hold kb 90%-ban volt és tudtam, hogy igaz csökkenni fog, de mindig magasabat lesz… Szóval valami SHO-val fotózott emissziós ködöt kellett választanom. A Pelikán-ködöt már tavaly akartam volna fotózni, de nem volt prioritásban, ígyhát végre belekezdtem. Már a H alfa szub-képeken látványosan jöttek a finom struktúrák és ez egy nagy motivációs lökést adott nekem… Csupán 3 derült egem volt, viszont ez elég volt a kb 19 óra expóra. Az első két nap csak H-alfát fotóztam. Utána volt egy vagy két borult idő… És a harmadik napon ismét kiderült - ekkor az OIII-nak álltam neki, addig míg a Hold nem jött fel, utána pedig reggelig az SII.

A “Pelikán-köd” (IC 5070) egy emissziós köd, amely a Hattyú csillagképben található. Nevét a köd alakjáról kapta, amely egy pelikánra emlékeztet. Ez a köd egy nagy csillagközi felhő része, amelyet a közeli forró, fiatal csillagok erős sugárzása világít meg, főként a Deneb nevű csillag, a Hattyú csillagkép legfényesebb csillaga. A Pelikán-köd területén intenzív csillagképződési folyamatok zajlanak, amelyek során gáz - és porfelhők sűrűsödnek össze, hogy új csillagok szülessenek. A köd különösen híres a benne található sötét porfelhőkről és ionizált gázrégiókról, amelyeket a fiatal csillagok UV-sugárzása hoz létre. A köd távolsága körülbelül 1800 fényév, így viszonylag közel van hozzánk kozmikus értelemben. Gyakran tanulmányozzák csillagászok, mivel nagyszerű példája annak, hogyan keletkeznek és fejlődnek a csillagok és bolygórendszerek.

Készítette

Dobrovodský Tamás

Optika

Lacerta 250/1000 fotonewton

Kamera

ZWO ASI294MM Pro

Mechanika

ZWO AM5

Helyszín

Ímely - Szlovákia

Dátum

2024-09-22

Expozíciós adatok

Teljes integráció 19h (12h Ha, 3h OIII, 4h SII)

Szűrők

Baader 6,5nm Halfa, Astronomik 6nm OIII, Astronomik SII 6nm

Hozzászólások

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Köszi Gabi, örülök, hogy tetszik a fotóm. Ami a csillagokat illeti: az SHO palettás fotóknál jobban a ködösség ionizált kontúráin van az sújpont - ez a cél... A csillagok ezekben a tipusú fotókban csak mellékszereplőként játszanak - ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontosak, de nekem ez így tetszik, ahogy van - a ködösség kontúrái, szinei és azok a fodrok a kékes háttérben legyenek előtérben.

 Galambos Gábor Galambos Gábor

Nagyon szép, fodrokkal és bugyrokkal teli, részletgazdag fotó lett Tomi, gratulálok hozzá! Igazán látványos! (Közben azon gondolkodom, hogy milyen lehet egy Hubble-palettás fotó színes csillagokkal?)

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Hát igen Pisti, jó így visszaemlékezni a kezdetekre :) Mintha csak tegnap lett volna...

 Mag István Mag István

Szia Tomi! Persze hogy emlékszem. Nagyon lelkesek voltunk, szuper érzés volt :) Aztán meg most itt van ez, szép út ez :) Külön utakon járunk, másképp interpretálunk dolgokat és ez pontosan így van jól. :)

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Szia Zoli! Örülök, hogy tetszik a fotóm, főleg a kompozíció miatt is, mert azért azon egy picit én is agyaltam, hogy hogyan lenne a legjobb.. Ez amúgy egy kicsit croppolt kép, de nem sokat vágtam belőle. Ami a sötét részleteket illeti, valójában tényleg jó sötét struktúrák jelentek meg, viszont egy picit módosítottam most ezeken a sötét árnyalatokon, hogy ne legyen annyira kontrasztos. A módosított képet feltöltöttem és lecseréltem.
Köszi!

 Király Zoltán Király Zoltán

Szia Tamás, Nagyon bátran komponáltad a képet (talán ilyen megközelítést még sosem láttam a Pelikánról) viszont (szubjektív vélemény) a sötét struktúrák mintha kicsit több kiemelést kaptak volna, főleg a kép tetején lévőkön érződik jobban. Összeségében nagyon rendben van a színek harmóniája és felém leginkább a kompozíció miatt :) Gratulálok!

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Köszi Pisti!

 Kollár István Kollár István

Nagyon jól sikerült! Gratulálok!

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Köszi Lió! A rengeteg H alfa fotó nagyon sokat segített, hihetetlen sok részlet volt már egy sub-képben.

 Majzik Lionel Majzik Lionel

Csatlakozom Pistihez, tényleg nagyon ízléses a színvilág és remekül eltaláltad a részletek/zajszűrés egyensúlyát!

 Dobrovodský Tamás Dobrovodský Tamás

Szia Pisti, nagyon szépen köszönöm! Most így hogy írtál, visszagondoltam arra az időre, amikor még csak gondolkoztam azon, hogy vegyek-e mono kamerát, vagy ne... Abban az időben sokat beszéltünk, és akkor küldtél nekem Ha és OIII összestackelt képeket a Fátyol-ködről.. és ezeket talán 10-15 perc alatt feldolgoztam a Photoshopban és akkor döbbentem rá, hogy ez a mono feldolgozás nem is annyira rémisztő... Emlékszel? :)

 Mag István Mag István

Szia Tomi, nagyon szép lett ez a kép, nagyon szépek a részletek és a színeket is sikerült jól összerakni. Tetszik a kivágás is, hogy hagytál a sötétebb részekből is, klasszul kijön a kontraszt, jobban kiemeli a lenti részek melegét.