Észlelőrét

A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája

Emissziós ködösség (Sh2-86) és nyílt csillaghalmaz (NGC 6823) társulása a Kis róka csillagképben

A képen halvány emissziós ködösségbe ágyazott csillaghalmaz látható. A tőlünk mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő társulás a Kis róka csillagkép irányában helyezkedik el.
A középpontban látható 7,1 magnitúdó fényességű nyílt csillaghalmazt William Herschel, német-angol származású csillagász fedezte fel. Herschel 11-12 magnitúdós csillagokban meglehetősen gazdag halmaznak írta le felfedezését 1785-ben, amelyet később 6823 azonosítóval rögzítettek az NGC katalógusban.
A XVIII. században Herschel nem észlelte a csillaghalmaz körül elterülő halvány, kiterjedt emissziós ködösséget. Valamivel később, 1864-ben Albert Marth, német származású csillagász, Máltáról észlelte és jegyezte fel először a halmaz közelségében lévő emissziós ködösséget. Marth halvány, kis méretű, kerek és közepén fényes objektumnak írta le az észlelést. A 14,9 magnitúdó fényességű objektum az NGC 6823 halmaztól dél-nyugatra helyezkedik el. Az NGC katalógusba 6820 azonosítóval került be.
Stewart Sharpless, amerikai csillagász a XX. században végül megtalálta a nagy emissziós ködösséget az NGC 6823 körül, amit Sh2-86 azonosítóval látott el, majd 1959-ben publikált is, emissziós ködöket tartalmazó katalógusában.
Az Sh2-86 aktív csillagképződési területként ismert. Az NGC 6823 úgy tartják, hogy a 2 millió évvel ezelőtt kialakult klaszter, mérete körülbelül 50 fényév.
Daniel Völkel erről a régióról készített, és az Astrobin-en közzétett fotója inspiráló módon hatott rám. Nagyon megtetszett ez a terület, de korai alacsonyra süllyedése miatt ősszel fotózni nem bizonyult a legszerencsésebb vállalkozásnak. Mivel nem akartam jövő nyárig várni, még ha elaprózva is, de belevágtam a célterület fotózásába. Így alakult, hogy összesen 7 alkalommal, alkalmanként csupán csak 2-4 órányi expozícióval gyűlt össze a mindösszesen 19h 41' RGB és keskenysávú nyersanyag.

Készítette

Galambos Gábor

Optika

Lacerta 200/800 Photo Newton - Edition 2021

Kamera

ZWO ASI2600 MC Pro

Mechanika

Sky-Watcher EQ6-R Pro

Helyszín

Makó Csókási tanyák; Kardoskúti kilátó

Dátum

2024-11-03

Expozíciós adatok

237x180s (11h 51') RGB; 47x600s (7h 50') NBZ; gain100; 62/20/125 db dark/flat/flat-dark

Szűrők

ZWO ASI 2600MC Pro beépített szűrő; IDAS NBZ dual-narrowband 2"

Hozzászólások

 Galambos Gábor Galambos Gábor

Hali Álmos! Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Hát a csillagokból jó sok van ezen a területen. Igyekeztem meghagyni, csak annyira visszafogni a őket, amennyire muszáj. Ennek köszönhetően kissé aranyló csillagmezőt kaptam. A ragyogó csillagkezelést te indítottad el nálam másfél évvel ezelőtt, ezt már beszéltük. :)
A kompozíció tekintetében valószínűleg igazad van, lehetett volna jobban komponálni a látómezőt. Köszönöm a tanácsot!

 Galambos Gábor Galambos Gábor

Örülök, hogy tetszik a kép, Laci! Hát igen, mindkettőre (RGB és NB) szükség van, ha a képen emissziós ködös területek is vannak. Kísérletezek azzal, hogy milyen arányban legyen exponálva az RGB és az NB anyag, aztán meg hogyan keverjem őket. Ez talán célpontfüggő is. Na mindegy, örülök ha lesz erről szó a klubban, kíváncsian várom.

 Balási  Álmos Balási Álmos

Nekem is nagyon tetszik. Nagyon bejön, hogy nem fogtad vissza, szépen ragyognak a csillagok, és ezzel együtt szépen jönnek az emissziós ködösség finom részletei is. A kompozició is elég jól sikerült, bár úgy érzem, hogy a bal alsó sarokban levő nagy kékes csillag kimozdítja egy kicsit a képet az egyensúlyból.

Dr. Francsics László Dr. Francsics László

Fú, ez is szép. Egyrészt éppen hiányoltam ezt az objektumot. Másrészt meg tetszik, hogy teljesen természetes a megjelenése, annak ellenére, hogy dualband van belekeverve. De tök jók a poros-reflexiós régiók. Ez is klubtéma akar lenni majd valamikor. (RGB keskenysáv keverése)