Észlelőrét

A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája

M80 és környezete

Az Antares régió, Kék Lófej-köd, és számtalan látványos objektum melyek nevét se tudom, mind ott van a Samyang látómezőjében, csak egy a bökkenő, hogy Magyarországról szinte lehetetlen elcsípni. Én is szeretem feszegetni a határokat, és ennek a képnek a készítésekor arra voltam kíváncsi, hogy milyen alacsonyan lehet fotózni a fenti észlelőrétről Törökkoppányon. Az Antares kb. 16°-on delel. Épp hogy a kompozícióba nem takarnak be a faágak, már indítani kellett az expókat. Az első képek láttán felmerült a kérdés, hogy miért vesztegetem az időmet. Aztán ahogy egyre magasabbra kúszott a célpont, egyre tisztábbak lettek a képek, fél óra után már derengtek a kék reflexiós ködök. Mégiscsak F2.4. A feldolgozás persze küzdelmes volt, a gradiens mellé bejött egy flat hiba is, da azért viszonylag könnyen ment a korrekció. A Pixinsight DBE fejlesztőjének lassan fizetni kéne egy sört :). Szóval ezt tudja az ég Törökkoppányon? A válasz: tudja, ha tiszta a légkör. Ha jól emlékszem hidegfront után voltunk (amikor az első sorozatot készítettem), nagyon jó volt az átlátszóság. Az első sorozat adta a feldolgozás gerincét. A második éjszaka se volt rossz (pár nappal később), de a harmadik sorozat nagyon gyatra lett. Persze nem meglepő módon ilyen alacsonyan csak akkor érdemes fotózni, ha jó az átlátszóság, szóval a szerencse faktor nem elhanyagolható. A jobb alsó sarokban a ködösség olyan, mintha egy kéz egy vörös rubinból készült gömböt tartana, nekem nagyon tetszik!

Készítette

Kiss Péter

Optika

Samyang 135mm

Kamera

Canon 6d mk2

Mechanika

Skywatcher EQM-35

Helyszín

Törökkoppány

Dátum

2021-05-03

Expozíciós adatok

70 x 5 perc, iso400, F2.4

Hozzászólások

 Balási  Álmos Balási Álmos

Szia Péter! Nagyon tetszik ez a fotód. Bár lényegesen kisebb tapasztalatom van a feldolgozásban mint neked, de a fehéregyensúly szerintem még javítható. Én rápróbálnék egy Auto fehéregyensúlyt PS-ben, majd a Pixiben kiveném a zöldeket SCNR használatával. Persze mindkettővel lehet egy kicsit csúszkázni a jobb eredmény elérése végett.

 Kiss Péter Kiss Péter

Peti: köszi, hogy írtál! Igen, biztos bezavar, hogy ilyen alacsonyan van. Egyébként ha a három jól elkülöníthető objektumot külön-külön nézem, akkor a Kék lófej és az Antares régió színe szerintem rendben van. A porködös rész sántít valamennyire. Na majd egyszer Namíbiából is lefotózom, és akkor meglátjuk!

 Feltóti Péter Feltóti Péter

Tényleg bravúros ez a fotó Peti, jó-jó a TK ég, kell is hozzá, máshonnan nem is nagyon lehetne ezt megcsinálni, de önmagában nem elég. Baromi jól oldottad meg a feladatot. Én is látom a kéket, de nem zavar, én elhiszem, hogy ott, ahol kékes a háttér, ott nem háttér van, hanem valami por. Persze itt már azért jócskán bezavar a légkör is, ez is okozhatja. Szerintem ezt a kompromisszumot nyugodtan meg lehet hozni.

 Kiss Péter Kiss Péter

Bence, Peti: köszi, hogy írtatok! Sokat játszadoztam a képpel, mert nehezen találtam meg azt a fehéregyensúlyt amit hitelesnek gondolok. Ha ebből a képből elveszek egy kis kéket, akkor azonnal megjeleni a zöld a halvány porködöknél, pontosabban türkizes árnyalatú lesz és a Kék lófej-köd is elmászik. Szerintem az az alap probléma, hogy a kép kicsit jobban van szaturálva mint szeretném, de azért vállaltam be, mert így jobban látszik a vörös köd a jobb szélen.
DBE: ellenkezőleg. Ha nincs egyenletes égi háttér sehol, akkor nagyon nagy mintákat veszek 50x50 pixel és csak arra figyelek, hogy a mintában ne legyen kiugróan fényes csillag, valamint, hogy a minták "hasonló" területekre essenek. Jelen esetben a két felső + jobb alsó sarok, bal oldalon nem a sarokban, hanem kicsit feljebb de még a sötét köd alatt. A módszer meglepően jól működik. Általában kell még egy DBE ami hasonlóan néz ki, csak sokkal több mintával és nem csak a sarkokban hanem mindenhol ahol lehetséges. Ehhez viszont meg kell húzni a képet rendesen + 5 pixeles minimum szűrő, és akkor látszik, hogy elég volt 1 DBE vagy kell második is.

 Tóth Bence Tóth Bence

Szia Peti! Nagyon szép, látványos kép lett ez! Mikor mondtad TKn hogy ezt fotózod nagyon kíváncsi voltam hogy ilyen alacsonyan mit lehet majd kihozni belőle, de bravúros lett a végeredmény, le a kalappal :)
Két kérdésem / észrevételem lenne csak, az egyik hogy tényleg mintha picit kékbe menne, leginkább a háttéren érződik ez, más képeken inkább közelít a neutrálishoz a ködösségek közötti terület színe. A másik hogy egy ilyen képen, ahol gyakorlatilag nem találsz csillagmentes sample pointokat a DBE-hez, ott hogyan mintavételezel? Beleveszed a csillagokat is aztán súlyozod? Vagy nagyon pici mintákat használsz, ahol viszonylag halványabb a csillagmező?

 Schmall Rafael Schmall Rafael

Sziasztok!
Köszi Peti! Teljesen logikus. :D
Nekem akkoriban az lebegett a szemem előtt, hogy Star Adventurer az alap és akkor bolygatással de minél rövidebb expók, amennyit még enged. Persze ez a dark helyzet akkor még eszembe sem jutott, ezért csináltam minden téma után darkokat elpakoláskor, stb.

Szóval végülis mindegyik verzió jó, csak Star Adventurerre talán a rövidebb expó jobb. Ha egy EQ5 lenne alatta, akkor nyilván tolnám neki rendesen. :D Csak hát mégsincs már annyi mechanikám. :D

Köszike!

 Kiss Péter Kiss Péter

Eszméletlen jó lett!
Viszont a fehéregyensúly biztos, hogy jó így? Nekem nagyon kéknek tűnnek a halványabb és közepesen fényes csillagok.

 Kiss Péter Kiss Péter

Persze vannak kivételes szituációk pl. Neowise üstökös iso 1600 x 30sec, itt az üstökös gyors mozgása miatt volt 30 sec az expó hossza. Vagy a 6d mk2 az F4-es Newton-on iso 1600 x 5perc. Én mély ég-nél nem megyek iso 1600 fölé, csak ha vezetés nélkül lövök mondjuk 10 másodperces expót, ott muszáj.

 Kiss Péter Kiss Péter

Szia Rafi! Köszi, hogy írtál! Megmondom őszintén nem tudom, hogy az 5 perc iso400, F2.4-en jobb e mint az általad említett beállítások. Nem végeztem semmilyen összehasonlítást. Én a következők miatt választottam ezeket a beállításokat:
1. Fényerő
F2-t csak akkor használok, ha a látómezőben nincs fényes csillag, mert az obi mechanikai felépítésé miatt valamiért nem lesz körszimmetrikus a csillag diffrakciós képe. Lásd Orion fotóm. F2.4-en ez a jelenség megszűnik. F2.8-on pedig semmivel se jobb a leképezés mint F2.4-en ezért nincs értelme fényerőt veszíteni. Persze, lehet, hogy nálad javul a leképezés és érdemes így fotózni, nálam nem.
2. Expó idő:
Én megszoktam, hogy 5 perces képeket készítek. Normál esetben (ha nincs szél) 5 percet gond nélkül vezet mindkét mechanikám (EQ6-R, EQM-35), hosszabb expót nem lövök, nehogy vezetési probléma esetén sok nyers menjen kukába. A másik oka, hogy nekem 5 perces dark könyváraim vannak, nem szívesen térek el, mert nem szeretek dslr-el darkolni.
3. Iso:
A fényerő és az expó hossza már kb. belövi, hogy milyen iso-t fogok választani. Elvileg van egy ideális iso sötét fényviszonyokra, nem jó pl. iso100-on fotózni ha halvány az objektum, mert a jel nem válik el eléggé a zajtól, és nem jó túl magas iso-n se fotózni, mert akkor meg beszűkül a dinamikatartomány. Ezt házilag ki lehet teszteli, itt van leírva hogyan: https://petapixel.com/2017/03/22/find-best-iso-astrophotography-dynamic-range-noise/
Mármost ez akkor áll meg amikor halvány az objektum, pl F4-es Newton távcsővel a Canon 600d-vel iso 800/1600 az ideális. Samyang F2.4-el 5 perc alatt annyi fény jön be, hogy ott lehet alacsony iso-t használni, hiszen van jel. Iso 400-nál már eléggé világos a kép (persze még nem ég be) a hisztogram középső részénél jár. Vagyis lehet fotózni akár iso 100-on is, feltéve ha elég hosszú expókat tudsz lőni, mondjuk 20 perceseket, akkor már olyan, mintha nappal fotóznál, olyan sok jeled lesz.
Laci pl. 10 perces nyerseket lőtt a Samyang-al, ha jól emlékszem iso 200-on, ennek az volt az oka, hogy minél kevesebb képet kelljen tárolnia/átlagolnia.

 Schmall Rafael Schmall Rafael

Egy kérdés. Bár lehet már kérdeztem, de nem emlékszem rá. Adott egy nagyon jó objektív és egy nagyon jó gépváz. Miért pont ezek az adatok? Miért nem mondjuk pld. f2.8, ISO800, 90sec? Vagy 2,5 perc ISO800 f2.4?
Lehet már volt tárgyalva korábban de sajnos nem emlékszem rá.

Ha nem miért nem? Akkor az f2.8, ISO800, 90sec az miért nem jó? Mi a hátránya? ( ha azt leszámítjuk, hogy kb 50Tb helyem van = helyhiány kérdése megoldva )

Elég látványos kép amúgy. Az égbolt minősége nem kérdéses: nagyon jó lehet, szóval kíváncsian várom, hogy mikor mehessek fulldome panorámákat készíteni és égbolt felméréseket végezni, inkább az objektum magassága és a légkör jelenléte ami már-már kifejezetten hatványozottan befolyásolja ezeknek a témáknak a hazai fotózását.

Hogy egy kicsit növeljem a vágyakozásod a déli féltekés ég iránt: Ezt a felvételt Namíbiában ezekkel az értékekkel kb fele, vagy harmadannyi expóból eltudod majd készíteni. Sőt, ha nincs jelen nagymértékben légkörfény... még a negyed mennyiség is elég, ha már a 6D-vel fotózol. :)

Előre is köszi(k) a választ(/okat). :D

 Kiss Péter Kiss Péter

Köszönöm srácok!

 Jámbor Tamás László Jámbor Tamás László

Fantasztikusak a színek. Gratulálok.

 Jelinek Gábor Jelinek Gábor

Bitang, meg nem mondanám, hogy itthonról készült! :)