Tagság

 Tóth Bence

Tóth Bence

Gyerekkorom óta érdekelt a fényképészet, elsősorban a természetfotózás. Az egyetemi fizikai tanulmányaim során pedig egyre inkább érdekelni kezdett a csillagászat, azon belül is pedig a Világegyetem működését leíró elméletek, melyek arra próbáltak, próbálnak választ keresni hogyan is alakult ki és hogyan működik a Világegyetemünk. A két dolog végül 2019-ben találkozott az életemben mikor elkezdtem asztrofotózással foglalkozni. Ez a terület egészen új kihívásokat és élményeket hozott a számomra. Mérnökként érdekelnek a fényképek elkészítéséhez használt technika részletei is, amit tudok próbálok én magam megépíteni vagy a gyári megoldást fejleszteni, módosítani a jobb eredmény elérése érdekében. Célpontjaim elsősorban mély-ég objektumok, melyeket hagyományos RGB, ill. keskenysávú technikával fényképezek.

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Balogh András

Szeleczki Gábor

Rostás Attila

Tóth Tibor

Zsigmond Balázs

Bánhidi Béla

Dr. Kiss Emil

Ujvári Balázs

Csukovics Tibor

Benő Dávid

Nagy Tibor

Kázmér Tibor

Galambos Gábor

Szeivolt Csaba

Dr. Kovács Sándor

Tóth Bence

Török Zoltán

Papp Bence

Panik Zoltán

Szöllősi Attila

Wieszt Henrik Benedek

Kovács Bertalan

Dr. Ruszkai Ákos

EFIAP Imre Tamás

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Elnökségi- és alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról