A Medvesi Fotós Maraton mérlege

Történelmi pillanat - Az egyesület első közszereplése, méghozzá egy rangos országos fotós eseményen

Hatalmas erőfeszítés és mind a tizennégyünknek, az Asztrofotósok Egyesülete alapító tagjainak  komoly munka volt felkészülni programokkal, előadásokkal és az első egyesületi kiállítással az Olympus Medvesi Fotós Maratonon való részvételünkre. Nem beszélve az utazásról, és arról, hogy az egész csupán két napon át tartott. Megérte-e? Kaptunk-e annyi élményt, mint amire vártunk?


Az igazság az, hogy nem ez a kérdés. Nem nekünk kellett várni az élményt, hanem épp ellenkezőleg. Az igazat megvallva nem is az élmény volt az ügyünk középpontjában, hanem egy elhatározás, ami több évre meghatározza a feladatainkat. Az Egyesületünk alapító tagjai közül ott voltunk 9-en, és még sokan asztrofotósok, illetve nagy szeretettel köszöntöttük Tepliczky Istvánt, aki az amatőrcsillagászok közösségéért és az ismeretterjesztésért rengeteget tett, és tesz ma is.

Nem is kicsi delegációnknak a feladata pedig a következő volt: kiszabadítani az asztrofotózást a csillagászat köreiből, és megismertetni azt a fotográfusokkal. Értelemszerűen következik, hogy az asztrofotográfián keresztül pedig magát a csillagászat tudományát is népszerűsítenünk kellett egy teljesen laikus közönség köreiben, máskülönben az asztrofotók semmit sem mondanak, részletes képaláírás ide, vagy oda.

Hogy a feladatunknak eleget tegyünk, készültünk egy nagyszabású asztrofotós kiállítással, ami az egyetlen ilyen léptékű kiállítás volt a rendezvényen, olyan helyszínen, ahol a résztvevő 400 fotós is megfordult. Az egyesületünk alapító tagjainknak 2-2 képét bemutató tárlatot folyamatos érdeklődés övezte. Jó érzés volt sokukkal beszélgetni. Éreztük, ha valaki megérti a fotóink témáját, őt is beszippantja a kozmosz.

kiallitas_3

A másik fő vállalásunk egy kétnapos előadássorozat megtartása volt, amit alkalmassá tettünk arra, hogy a hallgatóság átfogó képet kaphasson az asztrofotózás világáról, annak szinte teljes metszetében, a széleslátószögű objektívektől a Hubble Űrtávcsőig, az Egyesült Államoktól Magyarországon át Namíbiáig, a Hertzspung-Russel diagramtól a képfeldolgozásig. Voltak kétségeink, hogy ezzel a programunkkal megfogjuk-e a fotósokat, éppen emiatt nem választottunk túl nagy termet. Azonban a sorozat végére nem fértek be hallgatóink a terembe, annak ellenére, hogy a fotós maraton egy szabadtéri programsorozat, rengeteg párhuzamos programmal, a legkevésbé sem ülős, konferenciajellegű esemény.

eloadas_2

Gyakorlati esti észlelésből pedig az időjárás egy éjszakát engedett, fátyolos majd holdas égen, azonban ez sem lohasztotta le az érdeklődők lelkesedését. Például egy 7 fős szlovákiai magyar csapat kifejezetten a Tejútfotózás elsajátítása véget jött el Medvesre, éppen a mi programpontjaink miatt.

medves_fennsík_1medves_fennsík_2

A mérleg tehát pozitív. Minden a várakozásunk szerint, vagy azon felül sikerült. A fotográfusok egy része nyitott, érdeklődik és hajlandó erőfeszítéseket tenni. Éppen ez a tapasztalat bátorít minket arra, hogy továbblépjünk azon az úton, amin Medvesen elindultunk, hogy az asztrofotográfiát egyenrangú fotográfiai műfajjá emeljük fel a többi fotós műfaj közé.

A programjaink létrehozásában tett erőfeszítésekért köszönet jár Éder Ivánnak, Feltóti Péternek, Schmall Rafaelnek, (aki 700 km-et autózott ezért), Tepliczky Csillának és Tóth Gábornak az előadássorozat megtartásáért, Bach Zoltánnak, Bagi Lacinak, Tobler Zoltánnak a szervezésésben és a kiállítás installálásában való segítségért, Tepliczky Istvánnak az előadások rögzítésért, alapító tagjainknak, közöttük Csőke Marcellnek, Papp Andrásnak, Tarczi Patriknak, Varga Jánosnak a képeiért és a tartalmas képaláírásokért, és nem utolsó sorban Klamerius Adriennek a képek nyomtatásáért, ami nélkül a kiállítás nem jött volna létre.

Alább a medvesi programfüzet a helyszínen a szervező résztvevő asztrofotósok aláírásaival:

alaírt_program