Asztrofotós megjelenenések Földgömb magazinban

A "Pillantás az égre" és a "Fel a fejjel" a rovatok gyűjteménye

A Földgömbbel való partnerségünk havonta lehetőséget biztosít magyar asztrofotósok számára, hogy képeik egy ismeretterjesztő cikk keretén belül nyomtatásban jelenjenek meg a Magyar Földrajzi Társaság nagy múltú és nívós lapjában, a Földgömbben. Havonta és kéthavonta, évente összesen 15 alkalommal megjelenő "Pillantás az égre" és "Fel a fejjel" rovatok távcsöves asztrofotók és asztrotájképek segítségével mesélik el a kozmosz izgalmas jelenségeit.


Évfolyamok:

fotó: Lázár József, cikk: Francsics László

2020 - december

Buborékok az univerzumban - A Delfin-köd

fotó: Lázár József, cikk: Francsics László

Buborékok az univerzumban - A Delfin-köd

Buborékok az univerzumban

A Delfin-köd

A buborékok, fénylő gömbölyű hártyák két közeg határán, - ahogy itt a Földön megszoktuk a szappanbuborékok játékos látványát - apró törékeny pillanatnyi tünemények. Buborékok azonban nem csak a Földön, kis léptékben, hanem az univerzumban is előfordulnak, és nem is olyan ritkák, mint azt elsőre gondolnánk. Léteznek kisebbek, nagyobbak, de egyvalamit leszögezhetünk: valamennyi csillagászok által érzékelhető kozmikus buborék nagyobb, mint bármi a Földön.

A földi buborékok, például a mindenkiben kedves emlékeket ébresztő szappanbuborék nem mások, mint önmagukba záródó folyadékhártyák, amelyek a folyadék molekuláinak és például a szappan vegyületeinek rendkívül rendezett állapotai. A buborékot a hártya felületi feszültségének összehúzó hatása tartja össze és a buborékban rekedt gáz nyomása feszíti ki. A kifelé és befelé ható erők egyensúlyban vannak, s amíg a hártya falának integritása nem bomlik meg valahol, gyönyörködhetünk a leheletfinom szivárvány-színekben irizáló játékban. A vízben lévő buborékokkal is hasonló a helyzet, csak ott nem a hártya húzószilárdsága, hanem a víznyomás tartja bezárva a levegőt, létrehozva ezzel a buborékot...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/8 számában olvasható.

fotó: Bagi László, cikk: Francsics László

2020 - szeptember-október

Te is látod a pelikánt? - Égi Rorschach-teszt és az IC 5070

fotó: Bagi László, cikk: Francsics László

Te is látod a pelikánt? - Égi Rorschach-teszt és az IC 5070

Te is látod a pelikánt?

Égi Rorschach-teszt és az IC 5070

A Tejúton túli csillagászati objektumok megjelenése szokatlan és idegen a Földön tapasztalt jelenségek látványához képest. Bár asztrofizikai elméletekkel leírhatóak a távoli csillaghalmazok, csillagködök, galaxisok mibenléte, azok fizikai valójukban elménk számára szinte felfoghatatlanok a mai napig. A fotográfia némileg segített abban, hogy jobban, illetve valóságosabban érzékeljük őket, megragadni azok mivoltát mégis nagyon nehezen tudjuk. Fantáziánkat azonban annál inkább megragadja a legtöbbször lenyűgöző, színpompás fotografikus látvány, és próbálja tartalommal megtölteni azt, valahogy úgy, ahogy azt elődeink tették a csillagos ég bármely szabad szemmel megfigyelhető égitestje láttán. Elég csak azok neveire gondolnunk, láthatjuk, hogy az emberi fantázia kifogyhatatlan, ha a csillagos égről van szó. Honnan vannak hát a csillagos égbolt elnevezései? Tegyünk egy kis utazást e témában.

A legismertebb égitestek a Nap és a Hold. Szinte nincsen olyan nép, amely nem illette volna névvel égboltunk legfontosabb párosát saját nyelvén. Ha két csillagász az anyanyelvén beszélget, ezt a két égitestet is biztosan az anyanyelvén nevezi, hasonlóan a Földhöz. A bolygókkal viszont már más a helyzet. Az európai kultúrkörben a görög hagyományokon alapuló római, latin elnevezéseket használjuk...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/6 számában olvasható.

fotó: Szémár Ferenc, cikk: Francsics László

2020 - szeptember-október

A váratlan villanás - A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös tündöklése

fotó: Szémár Ferenc, cikk: Francsics László

A váratlan villanás - A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös tündöklése

A váratlan villanás

A C/2020 F3 (NEOWISE) üstökös tündöklése

Egy üstökös eljövetele mindig is hatalmas szenzáció volt, nem csak a csillagászok köreiben. Az időről-időre feltűnő csóvás égi vándorokban éppen az a jó, hogy a kortárs csillagászat rendkívüli előre látó képessége ellenére megőrizték megjósolhatatlanságukat, és a mai napig izgalomban tudják tartani az embereket. Idén júliusban éppen ilyen izgalmakban bővelkedő élményben volt része szerencsére nem csak a csillagászoknak, hanem minden csillagászati jelenségekre nyitott érdeklődőnek.

2020. március 27-én az űrben keringő WISE infravörös csillagászati műhold apró égitestet észlelt, ami elmozdulni látszott a csillagos háttér előtt, azaz kisbolygó vagy üstökös lehetett. Ebben nem volt semmi meglepő, mivel a 2009-ben felbocsátott NASA űreszköz fő küldetése a naprendszer kis égitestjeinek hatékony felderítése volt. Az űrszonda évtizedes működése alatt több százezer különböző aszteroidát, vagyis kisbolygót azonosított rendkívüli hatékonysággal, speciális, az apró égitestek felkutatására használt infravörös kameráival. Mivel az infravörös kamerák rendkívül érzékenyek a melegre, az űrszonda hűtőanyaga pedig egy idő múlva kifogy, a kutatók időről időre újrakalibrálták műszereket, és ehhez igazodva újra gondolták a kutatási programot is. A különleges űreszköz legutoljára már csökkentett képességekkel és műszerezettséggel a „NEOWISE” program keretén belül Földsúroló égitesteket keresett, olyanokat, melyek veszélyeztethetik a földi létet. A sors érdekessége, hogy a kimerülőfélben lévő eszköz munkájának javát elvégezve éppen egy jelentéktelen felfedezéssel írta be a nevét a csillagászat iránt rajongók emlékezetébe.



A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/6 számában olvasható.

fotó, cikk: Francsics László

2020 - július

Éltető fortyogás - A Napunk felszíne nagy nagyításban

fotó, cikk: Francsics László

Éltető fortyogás - A Napunk felszíne nagy nagyításban

Éltető fortyogás

A Napunk felszíne nagy nagyításban

Nyakunkban a nyári forróság, amikor sokan egy hűsítő italról, kellemes vízparti pihenésről, vakációról álmodoznak, vagy csupán csak árnyékba vágynak. Becsüljük meg a meleget, ugyanis ha Földünk csak egy kicsit is messzebb lenne a Naptól, nemhogy kánikula nem lenne, hanem élet sem.

De honnan is származik az éltető meleg, azon kívül, hogy a Napból?A kérdésre a válasz egyáltalán nem annyira magától értetődő, mint ahogy a Nap reggel felkel és este lenyugszik. Megértése azonban rámutat, hogy mennyire precízen finomhangolt univerzumban élünk. Képzeljük el, hogy a Nap egyszer csak kihunyna, (persze ez nem tud bekövetkezni) és az emberiségnek elő kellene állítania egy gépet, ami a Földön kieső energiasugárzást pótolja, olyan intenzitással és egyenletességgel, mint a Nap, millió éveken át. Érezzük, hogy ez a kihívás számunkra minden tekintetben megvalósíthatatlan. Az ember eszközeivel szemben azonban a Nap és a legtöbb csillag ezt a tartósságot és stabilitást gyárilag tudja. Hogy lehet ez?



A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/5 számában olvasható.

fotó: Kiss Péter, cikk: Francsics László

2020 - június

A kettős gyűrű rejtélye - A Messier 94 galaxis

fotó: Kiss Péter, cikk: Francsics László

A kettős gyűrű rejtélye - A Messier 94 galaxis

A kettős gyűrű rejtélye

A Messier 94 galaxis

Magyarországról a tavaszi égbolton nem látszódik a Tejút. Ahogy Földünk egy év alatt körbejárja a Napot, évszakról évszakra éjszakánként más-más irányban látunk ki a kozmoszba. Minden év első harmadában jellemzően a Tejút síkjára merőleges irányba fordul hazánk ege esténként, és ekkor kevés fényes csillagot, ritkább csillagmezőt, az Orion vagy a Taurus csodálatos téli csillagaitól vagy sejtelmesen derengő nyári Tejúttól mentes, szegényesebb eget figyelhetünk meg szabad szemünkkel.

Gyökeresen megváltozik a helyzet, ha távcsövet ragadunk, és kihasználjuk ezt a tavaszi, a galaxisunkra merőlegesen nyíló tiszta kozmikus ablakot, és az univerzum nagy mélységeibe tekintünk ki.  A messzi-messzi galaxisok évszaka a tavasz. A Tejúton túli csillagvárosok százait kaphatjuk ekkor távcsővégre, s bár a csillagvárosok látszólag nagyon hasonló felépítésű jelenségek, nincsen két egyforma közöttük. Az egyikük, amelyik a Tejúttól 16 millió fényévre található, megannyi megoldatlan titkot rejt...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/4 számában olvasható.

fotó: Majzik Lionel, cikk: Francsics László

2020 - május

Kozmikus forgalom - A Vénusz, a Fiastyúk és a Nemzetközi Űrállomás

fotó: Majzik Lionel, cikk: Francsics László

Kozmikus forgalom - A Vénusz, a Fiastyúk és a Nemzetközi Űrállomás

Kozmikus forgalom

A Vénusz, a Fiastyúk és a Nemzetközi Űrállomás

Egy meghökkentő pillanatot rögzítő páratlan asztrofotó készült a közelmúltban, mely egyszerre ábrázol ember alkotta űreszközt, bolygót a Naprendszerből, és távoli, úgynevezett mély-ég objektumot egyetlen időpillanatban, ugyanabban a látómezőben, és mégsem egy montázs!

Az asztrofotósok nagy örömére április első napjaiban az esti égen rendkívül fényesen ragyogó Vénusz bolygó, Földünk belső szomszédja elhaladni látszott a Fiastyúk csillaghalmaz előtt. A már az őskorban is megfigyelt jellegzetes csillagalakzat hét legfényesebb csillagát akár a városi égről is megpillanthatjuk, a Vénusz pedig ebben az időben a Nap és a Hold után 3. legfényesebb égitestként tündökölt a halmaz közvetlen közelében, melyek együttesen szépséges párost alkottak.

A szemfüles asztrofotós azonban nem elégedett meg ennyivel. A kitartó derült idő és az online adatbázisokon alapuló műholdak mozgását előrejelző korszerű alkalmazások lehetővé tették a számára, hogy kiválassza azt az időpillanatot, amikor a Nemzetközi Űrállomás is éppen arra jár.

A nagy együttállás, vagy inkább nagy kozmikus forgalmi dugó április 1-én este Tápióbicskéről nézve 21:02-kor követezett be, amikor a Vénusz és a Fiastyúk mellett megjelent a látómezőben a Nemzetközi Űrállomás, és hatalmas Föld körüli sebességének köszönhetően néhány másodperc múlva ki is vonult a képből fényes csíkot húzva a hosszú záridő alatt az érzékelőn. A Vénusz látszólag lassabb mozgásának köszönhetően egy hétig tartózkodott a Fiastyúk közelében, ez utóbbi pedig egy szinte teljesen mozdulatlan része az állócsillagok szférájának. A felvétel így egészen közeli és gyors, illetve egészen távoli és nagyon lassú égitesteket örökít meg. Látszólag...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/3 számában olvasható.

fotó: Schmall Rafael, cikk: Francsics László

2020 - április

Csillagok rács mögött - A szupergyors internet és a csillagászat konfliktusa

fotó: Schmall Rafael, cikk: Francsics László

Csillagok rács mögött - A szupergyors internet és a csillagászat konfliktusa

1954. október 4-én lőtték fel az emberiség első műholdját, az első eszközt, ami Föld körüli pályára állt. A szovjet Szputnyik-1 startjával egy új történelmi fejezet, az űrkorszak vette kezdetét. Az azóta eltelt majd hét évtized alatt 8000 műholdat bocsátott fel az ember, amiből 5000 darab azóta is Föld körüli pályán kering, annak ellenére, hogy csak 2000-et használnak. Ezek többnyire távközlési, navigációs, meteorológiai, tudományos célú és katonai műholdak. A többi működésképtelen űrszemétként sodródig a légkör felett.

Az idei év egy merőben új fordulatot hoz a közeli űr használatában, s talán a távközlés egyik legfontosabb történelmi lépésének lehetünk tanúi. Az érdeklődők egy részét ámulatba ejtette, másokat pedig sokkolt a SpaceX új űrprojektje a Starlink, melynek köszönhetően drámaian fog megugrani a földközeli műholdak száma. Az ugrás nem néhány száz műholdat jelent, hanem egy elképesztő számot, néhány éven belül 12 ezret. A cég hirdetményének vezérmotívuma az olcsó internet mindenki számára elérhetővé tétele még nem magyarázza meg, miért van szükség erre az irdatlan befektetésre, ahol minden egyes műhold 300.000 dollárba kerül. Vajon ennyire jótékonyak lennének?


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/2 számában olvasható.

fotó: Tóth Bence, cikk: Francsics László

2020 - április

A Rozetta-köd szíve - Egy csillagköd titka

fotó: Tóth Bence, cikk: Francsics László

A Rozetta-köd szíve - Egy csillagköd titka

A Rozetta-köd az egyik legkedveltebb télvégi asztrofotós célpont. Hazánkból kényelmesen észlelhető ez a Tejút csillagtengerében, az Egyszarvú csillagképben megbújó égi tünemény, amit a jellegzetes, a galaktikus molekulafelhők szabálytalanságára fittyet hányó körkörössége miatt gyakran az univerzum rózsájának, vagy égre nyíló rózsaablaknak is szoktak idehaza nevezni az égboltot kedvelők. Ahhoz, hogy megpillantsuk távcsövön keresztül az 5,000 fényévre lévő ködösséget, bizony nagyon nagy gyakorlatra van szükség, ennek ellenére fotografikus eszközökkel könnyen a nyomába eredhetünk. Egy jól kidolgozott asztrofotó pedig csodálatos részleteket tárhat fel benne, amelyek mögött érdekes asztrofizikai folyamatok munkálkodnak.

Első pillantásra feltűnik a Rozetta-köd körkörös szerkezete, és az a belső sötét terület, melyben elhelyezkedő megközelítőleg 100 tagú csillaghalmaz legfényesebbjei eltérő színekben sziporkáznak a felvételen. A centrális halmaz körüli sötét területet látván jogosan gondolunk a vörösen derengő csillagközi hidrogén hiányára. De nem csak a hidrogén, hanem a többi eredeti alkotóelem sincs jelen a területen, ami valójában egy üreg a molekulafelhőben. A centrális halmaz fiatal nagytömegű csillagai által keltett áramlások és csillagszelek söpörték tisztára a Rozetta-köd centrális részét. Eddig tart a gyűrűs-csillagködök kialakulásának közismert magyarázata, azonban a Rozetta esetében felmerültek olyan kérdések is, melyekre a szuperszámítógépes modellek tudtak csak választ adni...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/2 számában olvasható.

fotó: Kohlmann Péter, cikk: Francsics László

2020 - január/február

A szimmetria titka - A Hélix-köd kozmikus pillantása

fotó: Kohlmann Péter, cikk: Francsics László

A szimmetria titka - A Hélix-köd kozmikus pillantása

Az égitestek világát az ember képzeletébe telis-tele aggatta idealisztikusan tökéletes geometriai alakzatokkal, mint kör, gömb, gyűrű, spirál. Elég csak a Naprendszer bolygóira gondolnunk, és máris szabályos pályákra, és mértani testek, gömbök és forgás-ellipszoidok, csodálatos gyűrűk sokaságára asszociálunk.

Azonban ez az ideálisnak látszó geometrikus világ, ha elhagyjuk a Naprendszert, gyökeresen megváltozik. A Tejút csillagcsoportjai, kozmikus molekulafelhői koránt sem mutatják meg tiszta geometriájukat, sőt éppen ellenkezőleg, első pillantásra egy erősen kaotikus világ bontakozik ki egy-egy mélyég-objektumot, például csillagködöt ábrázoló felvételen. Galaxisunkban, a Naprendszer környezetében a rendezetlenség és véletlenszerűség az úr. Ha pedig kivételesen feltűnő formai szabályszerűségre bukkan a csillagokat vizsgáló kutató, bizony erősen el kell gondolkoznia annak okán...


A Teljes cikk a Földgömb magazin 2020/1 számában olvasható.