Hónap képe - 2020. március - Déli krátermező fogyó Holdnál

A Hold, a hálás fotótéma

A Hold a Föld bolygó égi kísérője, ami közismerten egy szabad szemmel jól megfigyelhető égitest. A Holdról szinte mindenkinek vannak meghatározó élményei, legyen az egy kellemes holdtöltés nyári este, vagy egy teljes holdfogyatkozás hátborzongató látványa. Talán sokunk elgondolkozott már azon, hogy milyen lehet a Hold felszínét közelről, például egy űrhajóból megfigyelni, vagy akár sétálni rajta. Az asztrofotózásnak az egyik előnye, hogy az előbbit, a Hold felszínének közelebbi megfigyelését kellő teljesítményű teleszkóppal, jó képrögzítő eszközzel nagyon jó minőségben meg lehet valósítani. A jó végeredmény döbbenetes élmény, olyan, mintha egy valódi űrhajó ablakából pillantanánk ki.

Hold, ami nem hasonlít a Földre

A Hold az egyetlen Földön kívüli égitest, aminek a felszínén amatőrcsillagászok emberi léptékű, néhány kilométeres részleteket tudnak felbontani. Ennek oka a Hold relatív közelségben rejlik, azonban eme közelség ellenére teljesen más világ fogad minket odafent, mint amit a bolygóotthonunkon megszoktunk. A felszín szürke, kopár, életnek, víznek, légkörnek, ezáltal időjárásnak nyoma sincs. A hold felszínén évmilliók óta nincsen változás. A Hold déli féltekéjének kiterjedt krátermezőjét ábrázoló felvétel rávilágít arra, hogy évmilliárdok óta a legnagyobb felszínformáló erő a Holdon az aszteroidák becsapódása. Ezeknek a ritka, de megrázó eseményeknek a becsapósáskor keletkezett  kráterek állítanak emléket. A kráterek közül a legnagyobbak akár 50-100 kilométer átmérőjűek is lehetnek.

Az éles holdfotó nagyon precíz technikát igényel

A Holdról ennyire részletes képet készíteni igazi kihívás, ugyanis nem elég hozzá a nagy távcső, hanem különleges légköri állapotok és speciális képfelvevő és képfeldolgozási módszer szükséges hozzá. A kihívás összetettségéről pontosabb képet kaphatunk, ha a kép készítőjének, Varga Jánosnak a precíz leírását olvassuk:

Az őszi magas pozíció, és az éjszaka során megállapodó nyugodt légkör többnyire kedvező feltételeket biztosított égi kísérőnk fotózásához, ezért már a monitor élőképén látható volt az átlagosnál jobb részletesség. A finomabb részletek elérése érdekében az APM 2,67x-es kómakorrigáló Barlow gyárilag megadott távolságát a duplájára növelve nagyságrendileg 25-30% további nyújtást értem el az alapon felül, ami a 250/1200-as Newton és az ASI 174MM cool kamera kombinációjában ideális képméretet biztosított, ahol még a fény is elegendő volt a kb. 130 frame/sec képrögzítéshez. A jó seeing miatt emlékeim szerint nem volt szükség extrém sok képkockára, többnyire 400-500 leválogatott kockát szoktam összestackelni. A feldolgozás során ügyeltem a tónusok természetességének megőrzésére, az élesítést több lépésben kis rádiusszal végeztem.

A holdfotózás szépsége

S hogy miért is érdemes ebbe az összetett fotográfiai folyamatba belevágni? A szerző néhány gondolata talán sokunk számára rávilágít erre is:

Még gyermekkoromban egy műholdfelvétel az egyik holdi kráterhármasról annyira megtetszett, hogy beleszerettem a Hold felszínének izgalmas világába, a fény-árnyék különös játékába. Később, amikor már fotózásra is alkalmas távcsövet építettem, kézenfekvő volt a Holddal kezdenem, bár az analóg világ töredékét tudta csak a mai digitális technikának. Ma már az a csodálatos a Hold fotózásában, hogy az egykor irigyelt professzionális nagytávcsöves képek minősége elérhető lett a számunkra is, sőt túl is lehet lépni azon az egyre fejlődő digitális technikának köszönhetően. A legizgalmasabb számomra az egészben az, amikor a stackelt (összeadott) kockákban az élesítés során nem remélt holdfelszín-részletek jelennek meg.