Észlelőrét
A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája
A C/2025 R3 (PANSTARRS)-üstökös a napközelsége előtt
A C/2025 R3 (PANSTARRS) az Oort-felhőből érkező, hiperbolikus pályán mozgó üstökös, amely 2026. április 19-én érte el napközelségét, mindössze 75 millió kilométerre a Naptól. A Pan-STARRS égboltfelmérő program 2025 szeptemberében fedezte fel, ekkor még rendkívül halvány objektumként. Az ezt követő hetekben azonban gyors fényesedésbe kezdett, és április elejére már könnyed binokuláros célponttá vált.
A pályaszámítások alapján legutóbb mintegy 170 ezer évvel ezelőtt járhatott a Naprendszer belső térségében. A mostani napközelsége után azonban hiperbolikus pályája miatt valószínűleg végleg elhagyja a Naprendszert.
2026. április 18-án, pirkadat idején sikerült megörökítenem az üstököst. Mindössze 3–4 fokos magasságban volt a horizont felett, mégis könnyedén mutatta magát már a fényképezőgép kijelzőjén is. A kométa körülbelül 4,5 magnitúdós összfényességgel és mintegy 10 fok hosszú csóvával rendelkezett. A körülmények miatt ezúttal nem távcsövet, hanem teleobjektívet használtam. Izgalmas versenyfutás volt a pirkadat fényeivel.
Készítette
Majzik Lionel
Optika
Samyang 135mm F/2.0 ED UMC AE
Kamera
Nikon Z50II
Mechanika
Sky-Watcher Star Adventurer GTi
Helyszín
Tápióbicske
Dátum
2026-04-18
Expozíciós adatok
135 mm / ƒ/2,8 / 16 x 25 s / ISO 800 (üstökös) + 135 mm / ƒ/8 / 25 s / ISO 800 (előtér)
Hozzászólások
Szép lett! Látom nálad is hajrá volt a világosodással. :D