Észlelőrét
A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája
Psszt!
a Boogeyman, azaz magyarul talán Mumus... a gyerekek ijesztgetésére szolgáló figura.
A fotó lehetetlen körülmények között készült. Rákészültem, milyen jó lesz fotózni a nyaraláson, sötét ég alól, délebbi szélességen. A változó évszak miatt sajnos folyamatosan erős szél fújt, és a nyílt óceánon lévő platform, ahol voltam, szintén nem biztosította a legstabilabb alapot :D
Így a csövet berejtettem néhány fal / egyéb struktúra közé, így legalább a széltől védve volt. Emiatt csak 1 csíkban látta az eget, szóval onnan választottam objektumot a betervezett célpontok helyett :D
Jó kevés expó gyűlt össze, de szép sötét volt az ég. azt a kevéske hidrogént igazából ki is hagyhattam volna, olyan szépen jött az RGB-n is. És a béta is rendesen ott volt, igazából itt már visszafogtam a kékből, valahogy színkalibráció után elég rózsaszínes lett az egész Barnard loop :D
A páratartalom persze meglátszik a csillagokon, de ez engem jelen esetben nem zavar, tanúsítja kép készítésének hangulatát, ami amúgy tök jó volt: tengerparton, egész éjszaka 30 fokban...
Készítette
Bartek Luca
Optika
Askar V
Kamera
ZWO ASI2600MM AIR
Mechanika
MLAstro SAL-33
Helyszín
Maldív-szigetek
Dátum
2025-12-19
Expozíciós adatok
4x600s Ha, 39/46/36/20 x 300sec L/R/G/B
Szűrők
Antlia LRGB + 2.5nm SHO
Hozzászólások
@Rafi nemtom, nekem még mindig kicsit lila :D
@Laci a következő képre már én fogom utólag rárakni a zajt :D amúgy van rajta zajszűrés csak lightosan
Luca, hadat üzentél a zajszűrésnek? :-)
Szerintem bevállalós, de menő is a zaj rajtahagyása.
Amúgy meg milyen már, hogy ráérték 10+X órányi expóra az egyenlítőn az Orionban, és a legkisebb távcső volt nálad...
Nem próbálod meg kicsit a kéket gyengébben visszafogni, bár hogy most nézegetem a képeket, kicsit jojózik a szemem, de lehet egy kis kék nem volna rossz legalább a csillagmezőhöz.
Jó ez az égboltterület, ezt én is fotóztam, de idehaza csak a gradiensek vannak a légkörfény és a felhők miatt. :D