Észlelőrét
A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája
A Rejtett-galaxis – IC 342 (RGB + Ha)
Az IC 342 jelű galaxis közelsége (10 millió fényév), valamint nagy látszó mérete ellenére egy ideig sikeresen elkerülte a felfedezést. Még a híres felfedező és dokumentarista, Messier sem azonosította be ezt az objektumot.
A galaxis egészen addig rejtve maradt, amíg William Frederick Denning brit, üstökösöket kutató amatőrcsillagász 1895-ben fel nem fedezte a Tejútrendszer síkjának közelében látszó, csillagközi gáz- és porfelhők mögött bujkáló objektumot. Ha a galaxis nem lenne a fényét szétszóró porfelhők takarásában, akkor vélhetően a legfényesebb csillagködök egyike lenne az éjszakai égbolton, és akár szabad szemmel is rácsodálkozhatnánk. Az IC 342 az előbb említettek miatt viseli a Rejtett-galaxis nevet.
Érdekessége még, hogy a galaxisra szinte teljesen merőlegesen látunk rá, ezért az kör alakúnak látszik.
Öt kitelepülés, amelyből négy még 2024 év elején, januárban és februárban történt. Az 5. kitelepülés egy nem tervezett, spontán ötlettől vezérelt gyűjtés volt, 2024 novemberében.
A projekt első fele ZWO ASI 294MC Pro típusú asztrokamerával készült. Kalandos volt, mert egy alkalom kivételével alkalmanként mindössze 1-2 órás fotózásra volt lehetőség a felhőzet miatt. Pedig olykor egészen rendkívüli légköri nyugodtságot sikerült kifogni e rövid időszakokban.
A projekt második fele egy későbbi időpontban, mindösszesen egy órácska keskenysávú nyersanyag gyűjtéséről szólt. Ekkor ZWO ASI 2600MC Pro típusú asztrokamerával és dual-narrowband szűrővel dolgoztam. Hogy mitől volt spontán ez az eset? A tervezett fotózott célpontom kezdett alacsonyra süllyedni. Ilyenkor általában tudom, hogy melyik magasabban látszó objektumra állok majd át. A terv ezúttal is megvolt, azonban a távolból közeledő felhőzet miatt már nem volt sok időm. Értelmetlennek látszott korrekciós képeket csinálni, majd átszerelni a rendszert, ezért az adott beállításokkal irányítottam a távcsövet az IC 342 galaxis felé a célból, hogy a korábbi RGB anyaghoz kevés keskenysávú anyagot gyűjtsek.
Készítette
Galambos Gábor
Optika
Lacerta 200/800 Photo Newton - Edition 2021
Kamera
ZWO ASI 294MC Pro; ZWO ASI 2600MC Pro
Mechanika
Sky-Watcher EQ6-R Pro
Helyszín
Makó, Csókási tanyák és Kardoskúti kilátó
Dátum
2024-11-02
Expozíciós adatok
206x180s (10h 18') RGB; 6x600s (1h) dual-band, 30-20/500-40/100-125 db flat/dark/dark flat
Szűrők
Astronomik L2 UV/IR; IDAS NBZ dual-narrowband
Hozzászólások
Szia Bence! Köszönöm a tanácsod. Feltöltöm a zsűrizést követő időszakban.
Szia Gábor! Én azért kíváncsi lennék az RGB-re, nem akarod esetleg ide változatként feltenni?
Picit furák nekem ezek a színek, nem tudom nem esetleg a Ha hozzáadásakor kalandoztak el ennyire? :)
Sziasztok! Igyekszem, biz Isten! :) Nem sok expó van benne és halványabb is mint az M101. A hogy fent írtam, elég nehezen gyűlt össze. Volt egy RGB változat is, de azt fel sem töltöttem, mert nem tetszik. Egyszer talán folytatom ezt a projektet, mert ez a galaxis több expót érdemel.
Belejöttél Gábor!
Szépe hoztad, ahogy Pisti mondja.
Talán egy picit nyúzottabb, mint az M101, lehet, hogy halványság miatt, de szép lett. Esetleg az élesítést/elmosást lehet kicsit visszább venném.
Hoztad amit kell! Ha van lány galaxis akkor gondolom ez az mert elég pink (-: