Észlelőrét

A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája

Arzachel kráter

A május elsejei sötétedéskor a Hold magasan járt 1 nappal az első negyed után. A légkör átlátszósága és nyugodtsága rávett egy kis holdsétára. Séta közben az Arzachel kráter részletes látványa ragadott meg. A kép rögzítése után már este elkezdtem a kidolgozást, kíváncsi voltam az milyen részleteket sikerült rögzítenem.
Másnap a durván kidolgozott képet Photoshoppal tökéletesítettem. Igaz kissé megkésve de ide is felteszem.

Leírás:
Az Arzachel viszonylag fiatal holdkráter a látható holdkorong középső részén helyezkedik el.
A kráter sáncfalán kevés a kopás jele, szépen látható a teraszos szerkezete. A becsapódás 96 km átmérőjű és 3,6 km mélységű. A központi hegycsúcs - a középpontból egy kissé nyugatra van eltolódva – 1,5 km magasan emelkedik ki a sík kráterfenékből. Az északi faltól a délkeleti peremig húzódik egy rianásrendszer ez a Rimae Arzachel elnevezést kapta.
A kráterfenéken még számos kisebb becsapódási nyomot lehet megfigyelni, ezek közül a központi csúcstól keletre egy szép kis kerek kráter látható ez kb. 10 km kiterjedésű.

Készítette

Kaszab Dénes

Optika

400/1800 Newton + Barlow 2x

Kamera

ASI 120 MM

Mechanika

EQ-8

Helyszín

Gyöngyös, Draco Csillagda

Dátum

2020-05-01

Expozíciós adatok

Shutter=30,67 ms, Gain=45, Filter=CH4, 3000 kockából a legjobb 5%

Szűrők

ProPlanet 807 nm

Hozzászólások

 Schmall Rafael Schmall Rafael

Nájsz!!!

Dr. Francsics László Dr. Francsics László

Szia! Köszönöm a szűrőkkel kapcsolatos érdekes információt. Azt gondoltam, volna, hogy egy ennyire erős infra blokkszűrő többet vesz el fényben, mint amennyit ad élességben, de ezek szerint mégis megéri.
Szerintem nagyon jó a felbontás, nem tudom, hogy ennél sokkal jobbat egyáltalán lehet-e készíteni hazai ég alól.

Bennem az merült még fel, hogy milyen lenne a kép, ha mondjuk 10-szer ennyi kockából lett volna válogatva? Vajon jobb lett volna az eredmény, vagy már alig javul. Nem tudom, hogy ilyesmit ki lehet-e próbálni.
L

 Kaszab Dénes Kaszab Dénes

Köszönöm László!
Eleinte a Baader R filtert használtam. Aztán a képek hozzászólásaiban írták, hogy próbáljam meg a ProPlanet infrához közeli szűrőit. Éder Iván segített a tanácsadásban, így lett a ProPlanet 807 nm-es szűrője kiválasztva. Élesebb vele a kép mint a Baader R szűrővel. Rövidebb hullámhosszú szűrővel nem próbálkoztam. Másik taktika, hogy a Hold magas állásakor rögzítem a képeket (vékonyabb légrétegen jön át a fény), így a kissé rosszabb seeng sem rontja nagyon a képek minőségét.
A Jupiternél egy kicsit kifordulnak az árnyalatok a közeli infravörös áteresztés miatt. Itt a Baader R szűrő áll a szürkeárnyalatos képével a vizuálisan közeli látványhoz.
Sokáig a képeket a Fire Capture-ben tif képek sorozataként rögzítettem, amit az Autostakkert2 feldolgozásakor csak 2000 kocka összedolgozását tette lehetővé. Varga János hívta fel a figyelmemet a SER file használatára, ezzel már több ezer kép dolgozható fel, melyből több jó kép átlagolható össze, így növelve a végső kép élességét.
Persze a fejlődés folyamatos, így várom a hozzászólásokat, ötleteket melyektől tovább lehet menni a fejlődés útján :-) .

Dr. Francsics László Dr. Francsics László

Gratulálok Dénes! Kellően megdolgoztattátok a monstrumot, bitang részletes lett.
Hogy érzed, mennyit segített a 807 nm-es Pro planet? Más szűrőkkel próbáltad esetleg?
Izgalmas lenne egy mozaikot látni ekkora felbontásban!
L

 Kaszab Dénes Kaszab Dénes