Tagság

dr.  Varga Balázs

dr. Varga Balázs

Inverz vámpírként nappal vagyok vérszívó (ügyvéd), és éjjel pihenem ki a nappali megpróbáltatásokat. Vizuális észleléssel 2015 óta próbálkozom, de a 2017-ben megvett komolyabb távcső kapcsán elkezdett asztrofotózás volt az, ami igazán rabul ejtett. Viszonylag kevés képet publikálok, de nem azért, mert feltűnően igényes lennék, vagy mint a szerény költő, a fióknak dolgoznék, hanem mert ennyi sikerül a meló és a három gyerek mellett...
Ezért is örülök az egyesületnek és az internetes szerveződéseknek, hiszen így azt a kevés időt mások hasznos tanácsai miatt minőségi módon tölthetem az ég alatt. A profilképen a jobb oldali vagyok én :)

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Tóth Bence

Paragi Zsolt

Büki Roland

Bartek Luca

Szeivolt Csaba

Zsigmond Balázs

Terebesi Dénes

Szebenyi Géza

Papp Bence

Dr Bodnár Zsolt

Dudás László

Szöllősi Attila

Lengyel Bálint

Biliczki Sándor

Molnár Domokos

Nagy Gábor

Mezei Balázs

Bejczi András

Tepliczky István

Péterné Farkas Tekla

Varga Mihály

Székely Viktor

Bajmóczy György

Buczi Zoltán

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Elnökségi- és alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról