Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!
Tagság

Fekete Krisztián
Fekete Krisztián (1986) vagyok, a Miskolci Egyetemen végeztem és azóta a járműiparban dolgozom jellemzően műszaki-gazdasági határterületen. A fotózás családi tradíció nálunk, nagyapám és nagybátyám is elismert fotográfusok, ezért már elég korán megismerkedtem az analóg fényképezéssel és negatívok előhívással. Jómagam és barátaim véleménye szerint azonban családi géneket nem sikerült örökölnöm – így teljesen tehetségtelen vagyok, ezért „hagyományos” fotózással komolyabban nem foglalkozom. A természet és természettudományok már egészen kiskorom óta érdeklődés központjában állnak. Éppen ezért egyik szenvedélyem a túrázás / hegymászás. Komolyabban a csillagászattal a Covid időszak bezártsága miatt kezdtem foglalkozni 2020 nyarán, budapesti lakásom teraszáról. Fotózni pedig egy évvel később kezdtem. Saját magam (lustaság / idő hiány kitelepülni) és helyszíni adottságaim miatt elsősorban az emissziós ködök keskenysávú fotózásával foglalkozom.
Weboldal: www.astrobin.com/users/fxkrisztian