Tagság

 Balási  Álmos

Balási Álmos

Elnökségi tag

Balási Álmos (1962) Budapest, villamosmérnök-közgazdász.
A fotózás családunkban hagyomány, így már gyerekkoromban megtanultam a hagyományos fekete-fehér és színes fényképezés alapjait, labormunkáit. Fizikatanár édesapám korán megismertetett a csillagos ég rejtelmeivel. Kisebb iskolai távcsővel fürkésztük az éjszakai égboltot, de álmodni sem mertünk annak fényképezéséről.
Egy 2019-ben tartott távcsőbemutató alatti beszélgetések hozták a felismerést, hogy ez egy olyan hobby lehet, amely gyerekkori álmomat valósíthatja meg. Testhezállónak találtam, mert ötvözi a műszaki ismereteimet a fotózással és a képfeldolgozással. Így hát belevágtam…

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Králik Tibor

Mester Tamás

Ujvári Balázs

Gergácz Roland

Kaszab Dénes

Kelemen Tamás

Tóth Tibor

Böröczki Balázs

Dezső Attila

Dr. Ruszkai Ákos

Radnai György

Dudás László

Kiss Péter

Székely Viktor

Terebesi Dénes

Baglyas Szabolcs

Nagy Zoltán A.

Palyov Norbert

Szabó Dávid

Balázs Gábor

Kovács Imre

Besenyi István

Mezei Balázs

Tőkés Bertalan

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Balási  Álmos

Balási Álmos

Elnökségi tag

 Kecskés Bertalan

Kecskés Bertalan

Elnökségi tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Felügyelőbizottsági- és alapító tag

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Alapító tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról