Tagság

 Papp András

Papp András

Alapító tag

Papp András (1982) Okleveles Gépészmérnök, hazai és nemzetközi viszonylatban is ismert hobbi asztrofotós. 2008-ban végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki karán. Ezt követően szakmájában helyezkedett el, jelenleg autók utastereinek tervezésével és fejlesztésével foglalkozik.

A csillagászattal 2001-ben kezdett el foglalkozni, majd néhány évvel később kameráját is távcsövéhez csatlakoztatva és azt az ég felé fordította. Már nem kellett sok, hogy rabul ejtsék a fejünk felett derengő, alig megpillantható világok fotografikus megörkítésében rejlő kihívások. Fotós munkássága kapcsán a klasszikus asztrofotózás szinte minden területét kipróbálta és űzi. András előszeretettel tervez és készít egyedi műszereket, amelyek fotografikus munkáját gördülékenyebbé és hatékonyabbá teszik. Magyarországi és néhány külföldi folyóiratban is találkozhattunk felvételeivel és megjelent cikkével.

Fontosabb elismerései, díjai:

  • 2001, Múlt a jövőért díj díjazottja
  • 2010, Lunar Photo of the Day, Nap holdfotójának társszerzője
  • 2012-2014, Astrobook által a hónap asztofotója díjban részesült három alkalommal.
  • 2015, Insight Astronomy Photographer of the Year, Planets, Comets and Asteroids kategória 2. díj
  • 2015, Insight Astronomy Photographer of the Year, Our Moon kategória 1. díj
  • 2015, ASA-Fotowettbewerb bei Sterne und Weltraum fotópályázat 1. díj
  • 2016, Atik Astrophotography Competition, különdíj
  • 2017, Insight Astronomy Photographer of the Year, Star and Nebula kategória 2. díj
  • 2017, A Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj program ösztöndíjasa

Weboldal: window2space.com

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Szabó Péter

Kelemen Tamás

Tóth Gergely

Molnár Domokos

Balázs Gábor

Krizsán Bence

Simon-Zsók Anett

Gáspár Zsolt

Paragi Zsolt

Csik Zoltán

Fodor Antal

Cserna Antal

Böröczki Balázs

Tepliczky István

oilati Oláh Attila István

Vágenhoffer Kristóf

tag Némethné Sebestyén (művész név: N. Sebestyén) Katalin

Anda Dávid

Prodán Marin(Márton)

Nagy Nándor

Kispál Sándor

dr. Eperjesi Dávid

Benei Balázs

Lázár József

Tisztségviselők és Alapító tagok

Dr.  Francsics László

Dr. Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Balási  Álmos

Balási Álmos

Elnökségi tag

 Kecskés Bertalan

Kecskés Bertalan

Elnökségi tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Alapító tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról