Csillag-Képek 2019 Országos Asztrofotó Kiállítás

Felhívás képbeküldésre, az Országos Asztrofotó Kiállításra

A Magyar Asztrofotósok Egyesülete eltökélt abban, hogy az Országos Asztrofotó Kiállítással a 2018-ban megrendezetthez hasonlóan minden évben, tehát idén is, mindenki számára elérhető lehetőséget biztosítson az arra érdemes munkáinak bemutatására.

Célunk, hogy a magyar asztrofotózás művelőit és munkásságukat a lehető legszélesebb kör számára megtekinthetővé tegyük, ezért a kiállításra meghívjuk minden asztrofotózással és csillagászati képalkotással foglalkozó társunkat függetlenül attól, hogy tagja-e egyesületünknek, vagy sem.


Ez egy különleges lehetőség, mely mindenki számára nyitva áll

Folytatva a tavalyi hagyományokat, a Csillag-Képek Országos Asztrofotó Kiállítás a teljes magyar asztrofotós közösség munkásságát kívánja bemutatni. A zsűri által kiválasztott legjobb asztrofotókat nagyméretű nyomatokon állítjuk ki.

A Kiállítás

Az ünnepélyes megnyitó 2019. október 5-én lesz Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeumban. A megnyitóra minden kiállítót és érdeklődőt szeretettel várunk. Ünnepeljük együtt a magyar asztrofotós közösséget, és ragadjuk meg a lehetőséget a csillagászat szépségének népszerűsítésére a magyar természettudományok fellegvárában.

A kiállítás november 3-ig lesz megtekinthető a Magyar Természettudományi Múzeumban.  A kiálítást követő időszakban a képeket az ország különböző helyein vándorkiállítás keretén belül mutatjuk be.

Képbeküldés módja

Kérünk benneteket, hogy a kiállításra szánt felvételeiteket töltsétek fel a Magyar Asztrofotósok Egyesülete képfeltöltő portálján:

asztrotájkép

Naprendszer

mélyég

Tudnivalók, ha szeretnél képet nevezni:

  • A nevezés egyesületi tagoknak ingyenes.
  • A nevezés nem tagoknak 5000 Ft. A nevezési díjat a Magyar Asztrofotósok Egyesületének számlaszámára (10404027-50526880-84491004) kérjük átutalni, augusztus 26-ig. A megjegyzés rovatba kérjük beírni a pályázó nevét.
  • A nevezéshez a tagoknak útmutatót itt találtok: https://magyarasztrofotosok.hu/asztrofotos-tudastar/kepfeltoltes_utmutato_tagoknak/
  • A nevezéshez nem tagoknak útmutatót itt találtok: https://magyarasztrofotosok.hu/asztrofotos-tudastar/regisztracio_kepfeltoltes_nem_tagoknak/
  • A nevezni kívánt képeidet kérjük, hogy JPEG formátumban, képszerkesztő programból sRGB profillal kimentve, vagy profil nélkül,  a kép eredeti méretében és pixelfelbontásban küldjétek be. A JPEG fájl mérete nem haladhatja meg a 20MB-ot. A színprofilok kezeléséről készült útmutatót itt olvashatod el: https://magyarasztrofotosok.hu/asztrofotos-tudastar/szinprofilbeallitas-palyazathoz/
  • A képeket keret, logó, felirat és vízjel nélkül kérjük beküldeni. A képekre ne kerüljön szerzőre utaló jel.
  • Téma lehet bármi, ami köthető a csillagos éghez: távcsöves-, teleobjektíves-, akár széleslátószögű fotó, asztrotájkép, mélyég, naprendszer, szolárgráf, stb...
  • Három kategóriában nevezhetsz: asztrotájkép, Naprendszer, mélyég
  • Robottávcsöves képek beküldése megengedett.
  • Amennyiben több szerző működött közre a kép készítésénél, azt kérjük a leírásban megemlíteni.
  • Összesen 4 képpel nevezhetsz, azokat bármely kategóriába beküldheted.
  • A JPEG képek beküldési határideje: 2019. augusztus 26. éjfél.
  • Legalább 250 karakteres, pár mondatos leírást kérünk feltölteni a képekhez, a kép feltöltésével egyidőben. A leírás megadására a képfeltöltő oldalon lesz lehetőség.
  • Szeptember 1-jén értesítünk, hogy mely képeid kerültek be a kiállításra.

Szeretettel várjuk asztrofotóitokat!

A Magyar Asztrofotósok Egyesülete és a Csillag-Képek 2019 szervezői.