Észlelőrét

A Magyar Asztrofotósok Egyesületének galériája

Kitörés hajnalban - 220P McNaught

2026 júniusában nagy kitörés történt az üstökösön, hogy összességében a fényessége háromszázszor nagyobb lett, így már a kisebb távcsövekkel is egy szép fotogén égi vándor látszódott a hajnali égen.

Noha nem ő tartja a rekordot a megfigyelések óta, hanem a 17P/Holmes, mely szabadszemesre fényesedett. Fényességkülönbsége 400000x-es volt.

Érdekes, hogy az üstökös "mögött" nem üres a világűr, hanem hatalmas porfelhők látszódnak, melyek a Taurus molekulafelhő részei.

Az üstökös fotózásához hajnali 3-kor keltem és előtte este úgy programoztam fel a távcsövet, hogy a fő téma fotózását előtte pár perccel fejezze be, majd parkoljon le, de ne melegítse fel a kamerát. A számítógéphez ülve az Orbitals plugin segítségével az első képkockára már rákerült az üstökös, mely a látómezőhőz viszonyítva nagy volt. Én sokkal kisebbre számítottam, így némi komponálás közben a rendelkezésre álló időben készítettem a távcsővel 12 felvételt.

Ennek a 12 felvételnek az összege látható a képen. Néhol műholdcsíkok még vannak a képben, de ennek ellenére rendkívüli mélységet sikerült elérni a nagyon tiszta levegőnek köszönhetően. A téli csillagképek látványa abban az irányban már csak hab volt a tortán. :)

Készítette

Schmall Rafael

Optika

Egyedi építésű 200/750 Newton

Kamera

ZWO ASI 294 MM-Pro

Mechanika

Skywatcher EQ6-Pro GOTO

Helyszín

Zselic, R2 Observatory

Dátum

2026-08-24

Expozíciós adatok

12x180sec L

Szűrők

Antlia LRGB V-Pro CCD/CMOS szűrő szett

Hozzászólások

 Schmall Rafael Schmall Rafael

Sziasztok!

Attila:
Az ország egyik legjobb ege itt van. :) Ez a Zselic közepe. Meg azért az égterület sem éppen olyan unalmas. :D

Roli:
Vasárnap este voltunk fotózni a Zselic mélyén. Hát nem volt éppen csend, kb. egy bőgőverseny kellős közepén találtuk magunkat. :D

Ha a fotósberendezésedet hozod, akkor igazából bármikor, bármelyik este. Tegnap is voltak kint fotózni és most már nincs nagy forgalom se a parkolóban. Igazából mostantól kezdődnek a legjobb éjszakák az időszakban. :)

 Büki Roland Büki Roland

Rafi, egy galamb postát vagy valamit, most szarvas is lehet mert bőgnek küldj a szomszédba, ha ilyen tervek vannak. Barcs nincs messze. Nem fárad el az állat 😀 Itt egészen délen ilyenek nincsenek 😀 De viccet félre téve, egyszer átugrom Zselicbe csak nem tudom mikor hogy lehet menni csak úgy. Ha lehet ilyet egyáltalán.

 Somogyi Attila Somogyi Attila

Szuper fotó ez, Rafi, Gratula. 36 percnyi adatból ennyire jól jön a háttérben lévő halvány ködösség? Látom fényerős csövet használsz, de még az eged is ennyire jó pluszban? :D

 Schmall Rafael Schmall Rafael

Szia Norbi!

Köszi szépen! Majdnem LRGB lett belőle, de a maradék időt látván inkább nem szöszmötöltem vele. :) Talán nem csak észlelési fényképként állja meg a helyét.

 Blahó Norbert Blahó Norbert

Kivételes felvétel lett, gratulàlok.