II. tabló: Égitestek és mélyég-objektumok rajzos megörökítése

A csillagászati rajz technikája

A távcsőben látottak lerajzolása nagy népszerűségnek örvend, mióta Galileo Galilei 1609-ben először fordította teleszkópját az égbolt felé. A fotográfia térnyeréséig - a 19. század második feléig - a tudomány fősodrába tartozott, azóta pedig az amatőrcsillagászok egyik észlelési módja. Előnye a szerény felszerelésigénye: a távcsövön és a jó égen kívül csupán papírra, ceruzára és egy halvány lámpára van szükségünk. A távcső mellett jellemzően csak egy vázlat készül, majd nappali fénynél lehet kidolgozni a tónusozott, kész rajzot, ami jellemzően 100%-ban a vázlat, vagyis a távcsőben látottak alapján készül.

Nehézsége és szépsége

A technikai segédeszközök helyébe rajzolásnál a türelem, koncentráció, precizitás és elszántság lép. A rajzolás legfőbb előnye, hogy az adott csillagászati objektumot "élőben" látjuk, azaz közvetlenül érzékelünk mondjuk egy távoli galaxisból érkező fotonokat. A halvány, kontraszttalan részletek megpillantása és biztos azonosítása nagyon sok gyakorlatot igényel, ami kiválóan fejleszthető a látottak rajzban való megörökítésével. Természetesen minden csillagászati rajz szubjektív és pontatlan, de minden esetben az a törekvés, hogy a rajz a lehető legpontosabb és legvalósághűbb legyen - mindenféle művészi szabadság nélkül.

Kiss Péter, a szerző

Fizikusként végzett (PhD) az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.  Gyermekkora óta érdeklődik a csillagászat iránt. Első távcsöves csillagászati rajza 1989-ben született, első nyomtatásban megjelent mély-ég rajza 1995-ben. Fő érdeklődési területe a mély-ég objektumok vizuális megfigyelése és rajzolása.

További csillagászati rajzait a szerző honlapján tudja megtekinteni