A Törökkoppányi Asztrofotós Találkozó beszámolója

Borunt égből a derült…

A Törökkoppányi észlelőnapokat, utólag visszagondolva az éves Asztrofotós Távcsöves Találkozót nagy sikerként könyvelhetjük el. Fantasztikus volt az időjárás a két fő napon, péntek és szombat este, 20 főt meghaladó létszám és számtalan találkozás helyszíne volt a Szukics-tetői rét. (A beszámoló felvételeit Kecskés Bertalan, Schmall Rafael, Majzik Lionel és Csukovics Tibor készítették)


Nehéz kezdés

De ennyire nem volt egyszerű a négy napos összejövetel. A szerdai napon éppen véget ért egy derült, meleg időszak, és a találkozó első napjaira sajnos borultat, sőt csapadékot vártunk. Tipikus tábori kezdés – gondoltuk. Ennek ellenére szerda este a dombtetőn a kisebb létszámú kezdő csapatot derült idő fogadta, ami az éjszaka másod feléig kitartott. Bár nem fotóztunk, csak gyönyörködtünk, Csukovics Tibor lakóbuszával már az első este megvetette a lábát az észlelőréten. Tudva levő, hogy a törökkoppányi asztrofotós lét kétlaki. A szállás a faluban van, az észlelőhely a dombon, vagy a domb tövében, mindenesetre távolabb Törökkoppány (vagy bármilyen) falu fényeitől.


Ennek az a következménye, hogy az észlelőrétre minden este fel kell menni, és reggel lejönni, vagy ott sátrazni, ahogy többen is vállalkoztak rá. A két állomást hosszú, járható, de azért nem egyszerű földút köti össze. Történt csütörtökön, a tábor első teljes napján, hogy évszázados csapadékmennyiség zúdult a Dunántúlra három ütemben, hajnalban, délután és este. Gyakorlatilag egy nap háromszor kaptuk meg a maximális záporintenzitást.


Nem csoda, hogy az út több ponton elázott, az eső napján és estéjén a feljutás rendkívül nehézkessé vált. Péntek délelőtt több ponton útjavításokba kezdtünk, hogy estére könnyű legyen a feljutás, illetve előkészítettük a völgyi telket is arra az esetre, ha nem tudna valaki feljutni a tetőre.

Pénteken valami megváltozott…

Péntek délutáni program volt a már-már hagyományosnak mondható látogatásunk a Zselici Csillagparkban. Schmall Rafael fogadott minket, és rögtön azzal kezdte rendhagyó módon, hogy azonnal menjünk a kupolába, mert meglepetés vár ránk a 100-as LUNT naptávcsőben.

Az élmény valóban feledhetetlen volt, eruptív protuberanciát figyelhettünk meg a napperemen, méghozzá a látványosabb fajtából. A csapat körbe-körbe járt a naptávcső körül, egymásnak adtuk az okulárt és percről percre figyeltük a jelenség igen gyors változását, ami egy jókora plusz élményt adott a csapatnak.


Mindez azért volt lehetséges, mert addigra teljesen derült, verőfényes napsütés váltotta fel az esős időt, így reménykedhettünk abban, hogy az út is rendbejön az ország legsötétebb régiója felett, mely sötétség még a Zselici Csillagpark óriás térképén is észrevehető.


Így is lett, a péntek esti derültet felszáradt, vártnál jóval jobb úton a Szukics-tetőn kezdhettük meg, több, több, mint 20 fő jelenélétében, ami egy óriási szám a mi történetünkben, csak a szombati nap múlta felül. A pénteki éj első felére jósolt felhők elmaradtak, maradt a csont-derült, és kifejezetten jó nyugodtságú éjszaka mindenki örömére.



Kellemes meglepetéssel szolgált az észlelőréti kilátás a számunkra, ugyanis a északnyugati irány nyitott, és mind a kelő Holdsarlót, mindpedig a Napot teljes pompájában figyelhettük meg.


A szombati pihenés és a csúcs nap

Szombaton pihenéssel, közösségi ebéddel kezdtük, Gyenes Imre namíbiai beszámolójával folytattuk, ami igen jó szórakoztató és egyben tanulságos módon töltötte ki a délutánt, este pedig irány a rét, ismét többen, mint 20 fő, sokan csatlakoztak olyanok, akiket még sohasem láttunk.


Az este az előző napihoz hasonlatosan alakult, egy kis meglepetéssel: az év meteora száguldott el felettünk. A július 15. esti hullást a Törökkoppányi Asztrofotós Találkozó „fotelből” nézte, gyakorlatilag a fejünk felett húzott el. A nyomát talán 5 percig is lehetett követni.


Az éjszaka jól telt, az átlátszóság remek volt, a nyugodtság valamivel gyengébb, mint péntek este, ennek ellenére még déli objektumokról is remek felvételeket sikerült készíteni. Schmall Rafael pedig valóra váltotta régi álmát, és megörökítette a tekintélyes távcsőarzenált, műszerről műszerre.


Vasárnap reggel ocsúdás, pakolás, búcsúzkodás, jövőre ugyanitt!

Még mielőtt végleg elbúcsúzunk, nézzünk meg az eseményvideót, amit Kecskés Bertalan rakott össze nekünk, és néhányat a találkozón készült asztrofotók közül is!

Youtube video elérhető:

https://youtu.be/qrnP3YEf2Z0



Galambos Gábor: LDN673 sötét köd a Sas csillagképben
Galambos Gábor: LDN673 sötét köd a Sas csillagképben
Schmall Rafael: A célállomás szálai
Schmall Rafael: A célállomás szálai


Papp Bence: NGC7000 - Shadow and glory
Papp Bence: NGC7000 - Shadow and glory
Gyenes Imre: Pickering háromszöge keskenysávban
Gyenes Imre: Pickering háromszöge keskenysávban
 Kollár István: NGC 7000 – IC 5070
Kollár István: NGC 7000 – IC 5070