Asztrofotós és Képvisszaadó Találkozó 2019

Felhívás!

2019 május végén mindkét Csillag-Képek vándor asztrofotó kiállítás bezár, és eljön az ideje annak, hogy új lendülettel és tiszta lappal indítsuk a következő évadot, a kiállított asztrofotókat pedig visszaszolgáltassuk a szerzőiknek.

Ez alkalomból, szeretettel meghívunk június 15-én szombaton az Asztrofotós Találkozóra mely egyben a 2019-es évi Asztrofotós Tanácskozás is, ahol ismertetjük az eddigi eredményeket, és megvitatjuk az asztrofotózás és a szervezet távlati kérdéseit, kihívásait. A június 15-i szombati találkozónak az a lényege, hogy ne csak internetes fórumokon, hanem élőben is megbeszélhessük az asztrofotósokat, az Egyesületet és az asztrofotózás jövőjét érintő kérdéseket. Lehetőséget kívánunk adni mindenkinek, hogy megismerhesse a közösséget, illetve ő maga is bemutatkozhasson és véleményt mondhasson arról, hogy számára mi a legfontosabb egy az asztrofotózást felkaroló szervezet céljai közül.


A találkozó 2019

Az asztrofotós találkozón rövid előadások formájában ismertetjük az Egyesület eddigi eredményeit, rövid és hosszútávú stratégiáját, majd irányított illetve kötetlen beszélgetések keretében arra kérünk mindenkit, hogy a számára fontos témák megvitatásában, az erről szóló beszélgetésben bátran vegyen részt, hogy véleményét és igényeit az Egyesület figyelembe tudja venni.

Fő programpontok

  • 14.00: gyülekező
  • 14.15: előadások és diskurzus az asztrofotózás és a szervezet ügyeiről
  • 16.00 kávészünet
  • 16.15-17.00: képek visszaadása
  • 17:00-18.00: kötetlen beszélgetés

Témák, előadások és előadók

Témák, előadások és előadók


Helyszín és időpont és további részletek

  • időpont: június 15. szombat, 14.00 óra
  • helyszín: Csodák Palotája, Budapest, Bécsi út 38-44
  • egyesületi tagok, kiállítók és érdeklődők számára nyitott program
  • belépés mindenki számára díjtalan

A helyszínen az utcán a rendezvény alatt a parkolás ingyenes, az épületben fizetős. A rendezvény alatt büfé működik.


Magyar Asztrofotósok Egyesülete,
Budapest, Tusnádi utca 43., II. em. 6.
Budapest, 2018. június 08.

Tisztelettel:

Francsics László elnök