Sikeres adománygyűjtés a sülysápi félméteres közösségi asztrográf számára

Kedves Asztrofotós Barátaink!

A sülysápi félméteres közösségi asztrográf épületének megvalósításának finanszírozására szervezett adománygyűjtés sikeres volt, a hiányzó összeg a rendelkezésre áll, tetőfedés és a homlokzatburkolat lemezei megérkeztek az üzemből. A jövő hét folyamán kerül sor a felszerelésükre.


Köszönet a támogatóknak

Ezúton is köszönjük a MAFE és a SACSE nevében az asztrofotózás támogatóinak, hogy a közösségi asztrográf ügyének megsegítésére páratlan összefogást valósítottak meg. A tervezett és egyben hiányzó összeget meghaladó 250.000 forint érkezett a SACSE számlájára.

A fedéshez és a homlokzatburkolathoz szükséges lemezek elkészültek, a jövő hét folyamán a kezdődik a felszerelésük. Ez a szakmai ismereteket igénylő a munkafázis nem közösségi munka során, hanem kivitelező segítségével készül.

Miután elkészül a fedés, kezdődhet a távcső felállítása, amire közösségi alkalmat hirdetünk majd meg, várhatóan nem egyet, hanem több összejövetelt, beleértve a műszaki előkészítő eseményeket is.

Támogatás továbbra is lehetséges

Azoknak, akik szeretnék támogatni a projekt megvalósulását, de eddig nem volt rá lehetőségük, vagy nem tudnak élőben jelen lenni a közösségi eseményeken, továbbra is van lehetőségük adományt küldeni a korábban megadott SACSE számlaszámra:

Bankszámla száma: 65100053-11314637

név: Sülysápi Amatőrcsillagász Közhasznú Egyesület

megjegyzés: adomány