Módosított alapszabály és új elnökség

A 2018 november 24-én megtartott, határozatképtelen, és november 27-én megismételt alapszabály-módosító közgyűlésen megszavazott módosítást jóváhagyta a bíróság.


Az alapszabálymódosítás

Az egyesület alapszabályát az alábbi fejezetekben:

  • IV. fejezet: Tiszteletbeli tagság
  • XI. fejezet: Az egyesület szervei: elnökség
  • XII. fejezet: Elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével történő szavazás

Tiszteletbeli tagság

Mostantól tiszteletbeli tagokat választhatunk. A tiszteletbeli tagokat az elnökség választja meg.

Elnökség

A tavaly hatályban volt alapszabály szerint 4 elnökségi tagunk volt, az elnök, és a három alelnök. Ez azonban kevésnek bizonyult, ezért elnökségi tagi pályázatot hirdettünk tagjaink és alapító tagjaink körében, és azok alapján a meglévő elnökség mellé 7 elnökségi tagot választottunk. A most hatályos alapszabály szerint, 1 elnökkel 3 alelnökkel és 7 elnökségi taggal 11 fős elnökség segíti a szervezet működését.

Elnökségi tagjaink:

  • Bagi László
  • Klamerius Adrien
  • Schmall Rafael
  • Tarczi Patrik
  • Tepliczky Csilla
  • Tóth Gábor
  • Vámosi Flórián

Alelnökök (nem változott):

  • Bach Zoltán
  • Éder Iván
  • Feltóti Péter

Elnök (nem változott):

  • Francsics László

Az elektronikus szavazás

Az elektronikus hírközlő eszközök igénybevételéről szóló XII. fejezet a közgyűlés intézményét hivatott könnyebben megvalósíthatóvá tenni. Ennek segítségével az egyesület ügyeit hivatalosan is gyorsabban tudjuk megvitatni.

A jelenleg hatályos alapszabály


Az módosított alapszabályt formai okokra hivatkozva hiánypótoltatták, emiatt csak március elején léphetett hatályba. A dátuma az ismételt módosító közgyűlés időpontja, 2018. november 27.