Merkúr-átvonulás 2019

A legszebb hazai asztrofotókon

Hétfőn vonult át a Nap előtt a Naprendszer legbelső, egyben legkisebb bolygója, a Merkúr. A 4879 km átmérőjű égitest délután 13.35 perckor lépett a Nap korongja elé. A jelenséget az évszakhoz képest kellemes, főleg hazánk északi területein derült égen figyelhették meg az érdeklődők. Egy ilyen ritka lehetőség alkalmával az asztrofotósok is az égnek szegezik a távcsövüket, és az egyébként nehezítő külső körülményekkel dacolva, - mint közeledő felhőzet, alacsony napállás, és rendkívül apró, nehezen lencsevégre kapható égitest-, megörökítik a látottakat, illetve akár a láthatóakon túli jelenségeket is.

Alább néhány felvételt válogattunk össze, melyek elmesélik az elmúlt és az elkövetkező évtized utolsó bolygóátvonulását.

Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség az átvonulás teljes folyamatát ábrázolni, ám ennek a minap két akadálya is volt. egyrészt a Merkúr a Napnyugtáig csak az útjának felét tette meg a Nap korongja előtt, azonban az utolsó láthatóságot is megnehezítette a délnyugatról előre törő felhőzet. Soponyai György fotója érzékien ábrázolja a Nap elé bekúszó Merkúr mellé társuló, egyre vastagabb fátyolfelhőzetet.

Soponyai György, Dunakeszi


A déli országrésznek kevesebb szerencséje volt a jelenség láthatóságát illetően. A zselici csapatnak egyetlen felhőrés adatott meg, hogy egyáltalán a Napot észrevegyék. Schmall Rafael a néhány pillanatnyi lehetőséget használta ki a drámai felvétel elkészítéséhez.

Schmall Rafael, Zselici Csillagpark


Az átvonulás legszebb pillanata a Merkúr-bolygó Nap korongjának peremén való átfurakodása, ami csipán 101 másodpercig tartott. ezt a pillanatot rögzítette Prodán Marin távcsöve is.

Prodán Marin, Réde


Csabai István lélegzetelállítóan nagy felbontású felvétele nem csak a földi viszonylatban elképesztő teljesítmény, hanem egyes űreszközök képalkotását is maga mögé utasítja. A felvétel élesebb, mint az Solar Dynamics Observatory műhold által a Merkúr-átvonulásról készített fotó.

Csabai István, Zagyvarékas


A Nap különös arcát mutatja meg Hidrogén-alfa spektrumtartományban. Gyenes Imre felvételén összemérhetőek a Nap mágneses erővonalai mentén felemelkedő anyagszálak és a belső bolygó mérete. 

Gyenes Imre, Az átvonulás kezdete Hidrogén-alfa tartományban

A belépés mozzanata látszódik Hajdúhadházról és Budapestről is a szimultán készült felvételeken.

Hadházy Csaba, Hajdúhadház
Benei Balázs, Budapest


Szlovákiában Kádasy Endre felvételén is feltűntek a fátyolfelhők.

Kádasy Endre, Szenc, Szlovákia


Mester Tamás nyíregyházi felvétele

Mester Tamás, Nyíregyháza


Francsics László nagyfelbontású budapesti felvételén a Nap felszínének szemcsés mintázata, a fotoszféra-granuláció is feltűnik. A granulák kontinens méretűek, 10 perc alatt épülnek fel és 10 perc alatt omlanak össze. Ehhez képest az aprócska Merkúr képen árnyékba borult felszíne évmilliók óta változatlan.

Francsics László, Budapest


A következő ehhez hasonlatos eseményre szinte napra pontosan 13 évet kell várni, 2032. november 13-ig!