Januári asztrofotós klub

Januári asztrofotós klubról és a klub lényegéről

Alapvetően újszerű, eddig még kevésbé alkalmazott elgondolást szeretnénk a hazai amatőrcsillagászatban és asztrofotózásban meghonosítani, ez pedig az asztrofotós klub eseménye, a Magyar Asztrofotósok Egyesülete asztrofotó oktatásának fő gerince.

Az asztrofotós klub

A januári asztrofotós klub-alkalom szépen példázza a rendezvény lényegét: gyűljünk össze, és beszéljük meg az aktuális témát, a kérdéses, akár személyes asztrofotós problémákat. A klub formája rövid bevezető előadás, majd egyéni kérdésekre adott közösségi válaszok, valósidejű képfeldolgozással egybekötve. Ami az újdonság az eddigi hasonló témájú eseményekhez, például szakkörökhöz képest, hogy itt a résztvevők elhozhatják saját képeiket is, a jelenlévők, akik közül többen tapasztaltak asztrofotósként előben tudják a megoldást, vagy az oda vezető utat megmutatni. Ez utóbbi mozzanat talán a legfontosabb a arésztvevők számára. A gyakorlati problémák ugyanis szerteágazóak, éppen emiatt nem elég csupán az elmélet átadása, szükség van a tapasztalt társak gyakorlati meglátásaira, észrevételeire, melyekre nagyon nehezen bukkanhatunk rá magunktól szakirodalomban, vagy akár az interneten.

Éder Iván éppen a BIAS korrekciós kép használatának szempontjairól beszél
Éder Iván éppen a BIAS korrekciós kép használatának szempontjairól beszél

A Klub alapvetően épít a résztvevő hallgatóság aktivitására és személes kérdéseire, azonban minden alkalom első fél-egy óráját egy tematikus szakelőadással kezdjük. A januári alkalom tematikus témája a képkalibráció és a mögötte lévő matematika volt, melyet Tóth Gábor az asztrofotósok számára a lehető legnagyobb mélységben adott elő. Az előadás és a hozzászólások által egy komplex és mindenki számára érthető kép rajzolódott ki a sokszor démonizált, vagy legalábbis feleslegesen túlmagyarázott képfeldolgozási lépésből, azonban rávilágított olyan jelenségekre, például kevésbé ismert zajtípusokra, melyek meghatározzák például a nyersképeink, illetve a kalibrációs képeink számát. Azt gondolom, hogy ez mindenki számára az egyik leghúsbavágóbb téma volt.

Tóth Gábor informatikus a képkalibráció matematikájáról tart előadást
Tóth Gábor informatikus a képkalibráció matematikájáról tart előadást

Természetesen a képfeldolgozás nem csupán képkalibrációt jelent. Az utómunkálatok sokszor kevésbé kézzelfoghatóak, mint az egzakt matematikai alapon nyugvó kalibráció. Az utómunkálatok lépései sokszor szubjektívek, a feldolgozó szemléletétől függenek. Az Asztrofotós Klub éppen ezen a területen szeretné a legnagyobb segítséget nyújtani. Az bizonytalan talajon, képfeldolgozás szubjektív, szépészeti részében is megmutatni a helyes, túlzásoktól mentes, de mégis kellően kifinomult, sokszor látványos eredményt hozó fogásokat, megoldásokat. A januári klubalkalommal Feltóti Péter számolt be a mindenki számára jól ismert probléma, a csillagkicsinyítés egy új, szokatlan sajátos, ámde hatékony módszeréről.

Feltóti Péter a saját csillagkicsinyítési metódusáról beszél
Feltóti Péter a saját csillagkicsinyítési metódusáról beszél

A klubról sosem hiányozhat a gyakorlat. Elméletben a szavak sokmindent jelenthetnek, a képfeldolgozás azonban olyan terület, amit jobb a saját szemünkkel látni. A klubalkalmakat ezért olyan helyszínen tartjuk, ahol rendelkezésre áll a képfeldolgozás mozzanatainak bemutatásához szükséges teljes infrastruktúra. Illetve olyan nyers, vagy félész képanyag, melyet megdolgozva szemléltethetővé válnak egészen kifinomult feldolgozási lépések is. Feltóti Péter például a Rozetta-köd fotóján mutatott be görbézési, és szaturációs (színtelítési) mozzanatokat. 

Feltóti Péter a Rozetta-köd fotója felett magyaráz hasznos információkat az UHC szűrős képek kombinációjáról.
Feltóti Péter a Rozetta-köd fotója felett magyaráz hasznos információkat az UHC szűrős képek kombinációjáról.

Azok számára, akiknek nem volt lehetőségük résztvenni a klubalkalmon, azt skype-on közvetítjük, amikor erre lehetődég nyílik. Erre előzetesen jelentkezni kell. Azonban azt fontos tudni, hogy magát az alkalmat nem rögzítjük, és ritka alkalmaktól eltekintve nem tesszük közzé, ugyanis a klub közösségi esemény is, melyen egy egy asztrofotós kolléga saját személyes kérdéseit osztja meg, amit érthető okoknál fogna nem töltünk fel a tárba. Ehelyett arra kérünk mindenkit, hogy van lehetősége, személyesen tisztelje meg a többieket jelenlétével.

Tepliczky Csilla közvetítette skype-on az alkalmat
Tepliczky Csilla közvetítette skype-on az alkalmat

A következő ASZTROFOTÓS KLUB alkalmat március 9-én tartjuk a Zselici Csillagdában, jó idő esetén észleléssel egybekötve. Információk hamarosan.