Részt vettünk a H-SPACE konferencián
Vámosi Flórián, Feltóti Péter és Francsics László közreműködésével egyesületünk kikacsintott az amatőrcsillagász világból, és megvetette a lábát a bolygóközi térben, legalábbis ez a jövőbeli terv. A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) szervezésében megrendezésre került kétnapos H-SPACE 2019 konferencián vettünk részt.
A bemutatkozás
Vámosi Flórián elnökségi tagunk jóvoltából és közreműködésével részvételt nyertünk a február 26-án ás 27-én rendezett kétnapos űrkutatási témájú H-SPACE 2019 konferenciára, ahol a poszterprezentáción és rövid angolnyelvű előadás során ismertettük meg a közönséggel az asztrofotózást és szervezetünket.
A rangos rendezvény
A konferencián résztvevő hozzávetőleg száz vendég olyan neves előadóktól, mint Sík András, a MANT alelnöke, Almár Iván csillagász, vagy Józsa János, a BME rektora hallhatott érdekes előadásokat. A hallgatóság az egyetemi kollégák, illetve MSc és PhD diákok köréből állt. Ebbe a sorba sikerült a rövid előadások közé bekerülnünk, amit Flórián tartott meg angol nyelven, higgadt profizmussal. A rendezvényről készült ISBN számmal is ellátott konferenciakötetben is feltüntettek minket, ami tulajdonképpen az egyesület első hivatalos tudományos megjelenése.
Jövőbeli kapcsolat a BME diákjaival
Felvettük a kapcsolatot a BME Kozmosz Körrel, ami egy egyetemi diákokból álló szervezet, akik a kozmoz és űrkutatás fontosságára hívják fel a figyelmet, és sz ilyen érdeklődésű diákokból toboroznak hallgatói közösséget. Jövőbeli együttműködésünk egyik fontos pontja lehet az asztrofotós klub egyetemi környezetben való megszervezése, ami nem csak állandó előadóteret jelenthet, hanem egy lehetséges kapcsolatfelvételt a Budapesti Műszaki Egyetem fiatal hallgatóival.
MAFE