Tagság

Dr.  Kurucz Péter

Dr. Kurucz Péter

Kurucz Péter (1986) idegsebész, kutató-orvos. Tanulmányait 2012-ben fejezte be a Semmelweis Egyetemen, majd idegsebészeti szakképzését Németországban végezte, ahol jelenleg is él. Kutatásait Magyarország legfiatalabb agykutatójaként már gimnazistaként elkezdte, korán megismerkedve a tudományos fotózás és mikroszkópos CCD-fotózás technikájával.

A csillagos égbolt fotózásával 2014-ben került elöször kapcsolatba egy, a Yosemite Nemzeti Parkban tett látogatás alkalmával. Ezt követöen egy éven keresztül vizuális megfigyelesekkel foglalkozott, majd a magyar asztrofotós hagyományoknak megfelelöen DSLR kamerás mély-ég felvételek készítésével ismerkedett.

Jelenlegi érdeklödési köre a modern, hütött CMOS kamerás mély-ég fotózás, saját készítésü, Newton-rendszerü távcsövével.

Fotóit közösségi portálokon illetve saját honlapján publikálja. Kiemelendo a World Neurosurgery nemzetkozi tudományos folyóirat címlapfotója (Lófej-köd) és a német amatörcsillagász közösség “hét asztrofotója” díja.

Tisztségviselőink tapasztalt és elkötelezett asztrofotósok, akik munkásságuk során oroszlánrészt vállaltak a közösségi élet megteremtésében és az asztrofotózás szellemi és technikai hátterének kifejlesztésében. Célunk, hogy a közösség adta előnyök és az amúgy más úton nehezen hozzáférhető és megérthető technika és szaktudás minél könnyebben eljusson az érdeklődőkhöz, legyenek azok kezdők, akár tapasztalt fotósok, akár amatőrcsillagászok.

Tagok

Kiss Péter

Bódi Attila

Vihari Balázs

Benő Dávid

Szűcs Ágoston

tag Némethné Sebestyén (művész név: N. Sebestyén) Katalin

Molnár Gergely

Ágoston Zsolt

Kiss Péter

Mayer Martin János

Csabai István

Bajmóczy György

Horváth Roland

Panik Zoltán

Lénárt Andor

Gáspár Zsolt

Dezső Attila

Dr. Kurucz Péter

Dabóczi Balázs

Dr Zsarnóczay Attila

Zana Péter

Dr Csizmadia Szilárd

Vidra Dóra

dr. Simon János

Tisztségviselők és Alapító tagok

 Francsics László

Francsics László

Elnök és alapító tag

 Éder Iván

Éder Iván

Alelnök és alapító tag

 Feltóti Péter

Feltóti Péter

Alelnök és alapító tag

 Vámosi Flórián

Vámosi Flórián

Titkár

 Bach Zoltán

Bach Zoltán

Elnökségi- és alapító tag

 Bagi László

Bagi László

Elnökségi- és alapító tag

 Klamerius Adrien

Klamerius Adrien

Elnökségi- és alapító tag

 Schmall Rafael

Schmall Rafael

Elnökségi- és alapító tag

 Tarczi Patrik

Tarczi Patrik

Elnökségi- és alapító tag

 Tepliczky  Csilla

Tepliczky Csilla

Elnökségi- és alapító tag

 Tóth Gábor

Tóth Gábor

Elnökségi- és alapító tag

 Gyenes Imre

Gyenes Imre

Felügyelőbizottság elnöke

 Majzik Lionel

Majzik Lionel

Felügyelőbizottsági tag

 Szűcs Mátyás

Szűcs Mátyás

Felügyelőbizottsági tag

 Csőke Marcell

Csőke Marcell

Alapító tag

 Papp András

Papp András

Alapító tag

 Tobler Zoltán

Tobler Zoltán

Alapító tag

 Varga János

Varga János

Alapító tag

Tagságunk nyitott, tagjaink sorába várunk minden érdeklődőt korosztálytól, képzettségtől, korábbi munkásságtól függetlenül. Csillagászat kedvelése és a fotográfia iránti vonzalom előny, kísérletezőkedvre, kitartásra szükség lehet!

További információk a tagságról